Vitathatatlan, hogy George Orwell simán magáénak vallaná azt az állítást, hogy Emmanuel Macron francia elnöknek a sajtóhoz intézett tegnapi beszédét összegezve ő is írhatta volna ezt a mondatot: „A cenzúrázás a szabadság, a szabadság a cenzúra”.
De mielőtt a részletekbe merülnénk az erről hírt adó cikkek alapján, néhány szó a „szabadság, egyenlőség, testvériség” ma már viccnek ható jelmondatos ország mai állapotáról.
Az igen népszerű független jobboldali Boulevard Voltaire nevű francia hírportál mai számában összehasonlította Macron, Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor újévi beszédét. A konklúziója:
„Ez tehát a Macron-féle francia reneszánsz. Amin talán egy nap el kellene gondolkodni. Hogy mi célból? Keleti irányú emigrálás miatt, a teringettét!”
A híreket ismerők nálunk is tisztában vannak azzal, hogy az idei év első napjával Németországban is a tettek teljes mezejére lépett a sajtószabadság: minden olyan poszt, cikk és kommentár esetében, amelyet valaki vagy valakik elleneznek és nem távolítanak el egy napon belül, ezen kifogásolt passzus(ok) hordozóját akár 50 millió euróra lehet büntetni.
Az Egyesült Királyságban a szintén a hatóságok által „gyűlöletkeltőnek” nevezett szövegek ellen már régebb óta áll a bál, mint ahogyan az egész nyugati világban viharsebességgel alakulnak a helyi vagy akár az egész unióra kiterjedő cenzúrázó szervezetek, amelyek – a Political Capital igazgatójához, Krekó Péterhez kísértetiesen hasonlóan – szinte minden ilyen, „álhírt” terjesztő forrásról kiderítik putyini gyökereit/karmait.
Hogy Krekó és cége karmai mennyire mélyen kapaszkodtak a gyurcsányi titkosszolgálatokba, és hogy Krekóék mely országokat imádják/gyűlölik közismert, mint ahogyan az amerikai Interceptnek is az egész világot megrázó tényfeltárása arról, hogy a Facebook az amerikai és izraeli kormány utasításainak miként engedelmeskedik.
Nem hinnénk, hogy a Magyar Idők olvasói közül túl sokan kételkednek abban, hogy a 444.hu, a hvg.hu és hasonló hírportálok mennyire tartanak attól, hogy ha egy merkeli vagy macroni cenzúravilágot nálunk felépítenének, akkor azok netán őket sújtanák. Még a kérdés felvetése is vicc.
Szóval a macroni törvényszigorítás.
Az erről szóló híradások közül támaszkodjunk elsőként az annak áldozatává szintén biztos nem eső brüsszeli hírportál, az EUobserver erről szóló beszámolójának.
A francia médiahatóságnak 2018-ban az eddiginél nagyobb hatalmat adnak, hogy a demokráciát fenyegető „álhír” jelenség ellen küzdjön, mondta Macron, e szavakkal:
„Úgy döntöttem, hogy jogrendszerünket megváltoztatjuk azért, hogy demokratikus életünket megvédjük az ’álhírektől’. A választási időszakokban az interneten a tartalmakra nem fognak vonatkozni ugyanazon szabályok… A fenyegetés azért van, mert kételyeket támasztanak és alternatív valóságokat kovácsolnak össze, aminek eredményeként az emberek azt mondhatják, a média és a politikusok többé-kevésbé megtévesztők… Ha meg akarjuk védeni a liberális demokráciákat, erős törvényekre van szükségünk”.
Mit mondjanak erre az eddig illiberális demokráciákként támadott társadalmak – a saját, erős törvényeikről? És a diktatúrák?
Az új törvény értelmében a francia médiahatóság, a CSA, be tud majd tiltani külföldi médiumokat, mint a sokat támadott Russia Today (RT) tévéhálózatot, amelynek nemrégiben indult meg francia nyelvű adása. Vagy akár a Sputnik News hírügynökség szintén francia – vagy bármely nyelvű – szolgáltatását. De internetes helyeket is be tudnak majd zárni.
Nyár óta húsz francia médium tiltakozott a sajtószabadság korlátozása ellen amiatt, hogy a kormány ezzel nyomást tud gyakorolni rájuk.
A vezető francia lap, a Le Monde csak előfizetőknek hozzáférhető tudósításában hangsúlyozta, hogy amikor Macron beszédében felemlegette a Franciaország elleni mediatikus veszélyeket, említette, hogy azok „a politikai illiberalizmus által megkísérelt politikai rezsimektől” indulnak ki és ezek alatt – „mint azt mindenki megértette” –Lengyelországot és Magyarországot értette.
Ugyanez a cikk azt az érdekes tényt is megemlítette, hogy egy
Franciaországban már 1881 óta érvényben lévő törvény értelmében 45 ezer eurós büntetéssel sújtható az álhírek és hazugságok terjesztése.
Végül pedig egy találós kérdés. Vajon a két most következő „álhír” közül melyik hordozóját tiltják be vagy büntetik meg kegyetlenül Franciaországban, mondjuk egy helyhatósági választás alkalmával felforrósított helyzetben?
Az első képzeletbeli mondat egy képzeletbeli radikális francia jobboldali portálon jelenik meg, amely a rá jellemző túlzással azt írja, „Macron elnök csak úgy viselkedik, mint aki szakmai tapasztalatát a Rotschild & Cie Banque-nál mélyítette el”.
A második fiktív mondatot a francia ultraliberális Libération napilap „szájába” adjuk azzal, hogy annak budapesti tudósítója, Florence La Bruyere a magyar választások előtti napokban ezt jelenti: „Több, magát megnevezni nem akaró magyar forrás egyöntetűen állítja, Orbán Viktor miniszterelnök kontrolálhatatlan dühében kétszázezer forintnyi papírpénzt tömött felesége szájába”?
A válaszokat kérjük a budapesti amerikai nagykövetséget körbevevő gunatánamói kerítés rácsozatán át bedobni „David Kostelanczik részére” felirattal ellátott borítékban, „Franciaországban és ne nálunk küzdj a sajtószabadságért” jeligével ellátva, mely provokatív lépésről a Washington Post azzal fog tudósítani, hogy íme a bizonyíték egy Észak-Korea és Irán elleni atomtámadás szükségességére.