Zúgolódnak a Kereszténydemokrata Unió (CDU) köreiben, amiért Angela Merkel a koalíciós megállapodásért – egyben hatalma megtartásáért – cserébe a legfontosabb tárcák közül mindháromról lemondott, így pártja két kulcsminisztériumot is veszített az eddigi felálláshoz képest. „Hú, legalább a kancellári hivatalt megtartottuk!” – ironizált egy képviselő. Daniel Günther, Schleswig-Holstein tartomány miniszterelnöke azt mondta: nem vezethető le a választási eredményből, hogy a CDU a belügyet és a pénzügyeket is becserélte az agrár-, illetve a gazdasági tárcára.
A „csúcstárcává” bővítendő belügyet – élén Horst Seehoferrel – a bajor testvérpárt, a CSU kapta, a pénzügyeket pedig a szociáldemokrata (SPD) Olaf Scholz irányíthatja. – A tárcafelosztás politikai hiba – vélte Christian von Stetten képviselő. Hasonlók a tegnapi médiavisszhangok is; ezek részben Merkelt, részben az önmagát a külügy élére jelölő Martin Schulzot hibáztatják. „Merkel az SPD-nek ajándékozta a kormányt”, mert mindenáron kancellár akar maradni, illetve „Angela Merkel számára az új kormány Angela Merkelről szól” – így a legnagyobb példányszámú lap, a Bild.
Merkel nagy árat fizetett azért, hogy negyedszerre is kancellár lehessen, és pártja egyetlen kulcsfontosságú tárcát sem tudott megtartani – mutat rá a Die Welt. A baloldali Frankfurter Rundschau szerint a koalíciós megállapodás hatalmas siker, legalábbis az SPD számára. A liberális Süddeutsche Zeitung elsősorban azt kifogásolta, hogy az SPD meghajol bukott vezetője, Schulz akarata előtt, így Sigmar Gabriel külügyminiszter éppen akkor kényszerül befejezni pályafutását, amikor elkezdett volna hasznot hajtani a pártjuknak.
Tegnap arról is érkeztek hírek, hogy a koalíciós tárgyalások az utolsó éjszaka kudarccal fenyegettek. Ennek fényé-ben elképzelhető, hogy Merkel – aki alighanem belebukott volna egy újabb tárgyalási kudarcba – nagyon megszorult. A CDU-n belül azt is felemlegetik, hogy egy keleti politikus sem került be a kormányba. Mármint magán Merkelen kívül, de Németországban a Hamburgban született kancellárt nem tekintik egyértelműen „ossi”-nak, noha keleten lett politikussá. A keleti tartományok CDU-vezetőinek ez a sérelme arra is rávilágít, hogy a fejekben az újraegyesítés után csaknem harminc évvel is tovább él a megosztottság, és számít, ki honnan érkezik. Éppen úgy, ahogy az „ossik” problémái is mások, mint a „wessikéi”, azaz a nyugatiakéi.