Aki a címben idézőjelbe tett kérdéstől menthetetlen nevetőgörcsöt kap – mivel joggal hiszi, az eddig Magyarországra mantrakereplőként használt ökörség gúnycsavarját kapja – fejezze be a nevetést és vegye komolyan a mai Nyugat valóságát.
A cikk nem kisebb súlyú helyen jelent meg, mint a Külkapcsolatok Európai Tanácsának (ECFR) honlapján.
Ebbe a 2007-ben alapított „think-tank”-be minden bele van sűrítve, amit egy hazai DK-s és hasonló pártformációk külügyesei imádnak. George Soros Nyílt Társadalom Alapítványa volt az alapítás kezdeményezője és pénzelője.
Az elnökségben ott ül Joschka Fischer és hasonszőrű ideológusai, akiknél háborúkat szítani jobban csak amerikai mintaképük, a New York-i Külkapcsolatok Tanácsa tud, hála annak tűzközelségének. De a módszer ugyanaz: hiszterizálj cselédsajtód segítségével és Göbbelst posztumusz földbetaposó ismétlési számmal egy ellenségképet – most Oroszország és kisebb mértékben Kína ennek a megtestesítője -, és annak várható agressziójának leállítása érdekében felpöröghet az amúgy sem tétlenkedő gigantikus amerikai hadiipari gépezet úgy, hogy hull a pluszmegrendelés, mint égből a manna.
Az ECFR-nek „csak” Berlinben, Londonban, Madridban, Párizsban, Rómában, Varsóban és Szófiában van irodája. London a központ.
Igazgatótanácsában Magyarország olyan igaz és nagy barátai (ez szarkazmus volt) foglalnak helyet, mint a brit Timothy Garton Ash, a német Alexander Graf Lambsdorff vagy a bolgár Ivan Krastev, akinek a nevét a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete szerint nyilván „Krasztevnek” kéne átírni, de nem akarjuk, hogy olvasóink ne azonosítsák azonnal.
Az pedig csak abszolút véletlen egybeesés, hogy e cikk megjelenése napján (tegnap) sugárzott egy műsort a Russia Today globális tévéhálózat angol nyelvű szolgálata „December 22: a neokonok visszatérnek a hatalomba” címmel.
A cikk számunkra ezzel a tehermentesítő összefoglalóval jelent meg: „Európának nem Magyarország, hanem az új osztrák kormánynak az Oroszországhoz való közelsége miatt kell aggódnia”.
Az egymással barátságosan beszélgető Kurz és Szergej Lavrov orosz külügyminisztert ábrázoló fotóval illusztrált írás azzal kezdődik, hogy idézi az osztrák parlament szociáldemokrata frakció helyettes vezetőjének azt a kijelentését, hogy „visszatért Ausztria-Magyarország” annak nyomán, hogy megalakult az új osztrák kormány. És ezért nagyon elterjedt az a nézet, hogy Ausztria csatlakozhat az „illiberális demokráciát” követő jobboldali populista országokhoz.
Az EFCR gyorsan megnyugtatja olvasóit: annak nincs veszélye, hogy Ausztria az „Orbán-féle tekintélyelvűséget” venné át, mert ott nem várható az igazságügy és a sajtó ledarálása.
Majd jön egy Haider-visszatekintő azzal, hogy a mai FPÖ (Szabadság Párt) már nem a régi: sokkal konszolidáltabb, fegyelmezettebb stb. Jelenlegi vezetője, Heinz-Christian Strache veszélyes ember, aminek már jelét is adta például azzal, hogy a közvetlen demokrácia kiterjesztéséről beszélt. (A szöveg még nem kiabálja az „Állítsátok meg Arturo Uit!”)
Majd következik egy bővebb lére eresztett migránsügyi értekezés, megágyazva ennek a mondatnak: „Egyes nemzetközi megfigyelők attól félnek, hogy az új kormány összeütközés felé megy Németországgal és csatlakozik Közép-Európa ’orbanista’ táborához, sőt még meg is vétózza az EU Oroszország elleni szankcióit. De ez nem valószínű, mert az EU-ügyek SebastianKurz kancellár hivatalához fognak tartozni, nem a külügy alá.„
De az FPÖ és a „Kreml” közötti szoros kapcsolat nagyon aggasztó. A párt azon kevesek egyike Európában, amelynek hivatalos együttműködési szerződése van Putyin Egyesült Oroszország pártjával! Még jó, hogy nem Szaúd-Arábiával, tehetnénk hozzá némi gúnnyal. Márpedig az FPÖ kezében van a belügyminisztérium és a védelmi minisztérium! Beleértve a katonai elhárítást! Vagyis dönthetnek arról, mit vizsgálnak ki, mit nem!
Az igazi veszély, hogy Ausztria „semlegesíteni” akarja majd az európai védelmi és hírszerzési együttműködést, miközben súg az oroszoknak.
Még szerencse, hogy Kurznak érdeke lesz megfékezni az FPÖ törekvéseit, mert neki nagyon fontos az uniós szintű koalíció belpolitikai programjainak végrehajtása, zárul a cikk. Melynek olvastán mégiscsak reszkessünk, mert netán mégis megmaradunk az oroszok trójai falovának?