Tavaly októberben a szíriai elnök egy apró kuvaiti újságnak adott interjúban azt nyilatkozta: hosszú évekig tartó ellenségeskedés után Damaszkusznak végre sikerült „jelentős megértést” elérnie az arab államoknál. Bassár el-Aszad akkor nem nevezte meg pontosan, mely országokról van szó, ugyanakkor arról is beszélt, hogy egyre több arab és nyugati delegáció keresi fel Damaszkuszt a diplomáciai külképviseletek újranyitásának előkészületei miatt.
Bár további részleteket nem közölt, s a Szíriát a polgárháború 2011-es kitörése óta izoláló diplomáciai vesztegzár feloldásáról, mérsékléséről csak találgatások folytak a nemzetközi sajtóban is, az elmúlt év utolsó napjaiban körvonalazódni látszódtak a konkrétumok: múlt csütörtökön ugyanis az Egyesült Arab Emírségek jelezte, újranyitotta a 2012 elején bezárt nagykövetségét Damaszkuszban, egy nappal később pedig Bahrein is tudatta, hogy követi az olajban gazdag monarchia lépéseit.
A lépések jelentősek, különösen a Szaúd-Arábia szoros szövetségesének számító Egyesült Arab Emírségek részéről, amely – Rijádhoz hasonlóan – az egyik fő támogatója volt az Aszad megbuktatásáért küzdő fegyveres lázadó csoportoknak, és mindenkor a szíriai elnök leghangosabb kritikusai közé tartozott. Ráadásul Abu-Dzabi és Manáma egyaránt tagjai az Arab Ligának, az arab államok regionális nemzetközi szervezetének, amely 2011-ben felfüggesztette az egyébként az alapítók közé tartozó Szíria tagságát.
Nem mellesleg Ali Mamluk, a szíriai hírszerzés vezetője decemberben Kairóban tárgyalt, szintén a kapcsolatok helyreállításáról, Omar el-Basír szudáni elnök pedig – a polgárháború kitörése óta az első arab vezetőként – Damaszkuszba látogatott, hogy személyesen tárgyaljon Aszaddal, míg Jordánia újra megnyitotta a határokat Szíria felé, ezzel beindítva a két ország közötti kereskedelmet.
Elemzők a helyzetet úgy értékelik, az arab országok elfogadták, hogy Szíria a nemzetközi szankciók és a majdnem egy évtizedig tartó izoláció ellenére nyertesként szállt ki a háborúból, Aszadot pedig minden erőfeszítés ellenére sem sikerült elmozdítani a hatalomból. A szíriai elnök azonban a sikereket elsősorban Oroszországnak, illetve az Öböl menti országok legfőbb térségbeli riválisának számító Iránnak köszönheti.
A békülés tehát sürgető, hiszen az arab világban egyre fokozódik a feszültség, ahogy a perzsa állam – illetve Törökország – egyre több szíriai terület felett veszi át az irányítást. Damaszkusznak az arab világba való „visszaemelésével” ugyanakkor véglegesen legitimmé teszik a nyugati országok szankciói következtében még mindig nehéz helyzetben lévő szíriai kormányt.
Anvar Gargas, az emírségek egyik magas rangú diplomatája például a minap egy Twitter-üzenetben szorgalmazta az arab országok hozzájárulását a háború végleges lezárásához, valamint a béke és a stabilitás megteremtéséhez, amelyek a diplomata szerint nélkülözhetetlenek Irán és Törökország feltartóztatásához.
Hogy a nyugati országok mikor követik az Öböl menti államok példáját, az egyelőre kérdéses: az Egyesült Államok, Kanada és az európai országok többsége – Magyarországot is beleértve – a máig tisztázatlan körülmények között zajló, 2012 májusában történt húlai tömegmészárlás után döntött úgy, hogy a szíriai diplomatákat kiutasítja, a közel-keleti országban működő külképviseleteket bezárja, Aszad kormánya helyett pedig a Szíriai Forradalmi és Ellenzéki Erők Nemzeti Koalícióját ismeri el a szíriai nép egyetlen törvényes képviselőjének.