Lapunk emberbaráti okokból kéri a transzatlantizmust a magyar érdekek fölé helyező és a neokonzervatívokat feltétlenül imádó olvasóit, szedjenek be néhány antidepresszáns tablettát e cikk elolvasása előtt.
Szemlézett írásunk szerzője – kéretik egy újabb depresszáns beszedése – nem kisebb amerikai személyiség, mint Ron Paul, volt kongresszusi képviselő és a republikánusok egyik volt elnökjelöltje, a róla elnevezett, a működését a békének és fejlődésnek szentelő agytröszt vezetője.
A független, német nyelvű Contra-Magazin hír- és véleményportálján megjelent cikkének címe: „Amerika hihetetlenül zsugorodó befolyása”.
A szerkesztőség ezzel az összefoglalóval fejelte meg a cikket: „Az önző amerikai politika ahhoz vezet, hogy a nyugati világ többi része fokozatosan elfordul Washingtontól és Moszkva, valamint Peking felé tekint”.
És hogy az említett veszélyeztetett, tényeket nem szerető olvasóinkat már most felkészítsük egy újabb, őket érő sokkra: miután a korábban Pekingben mosolygó Merkel kancellár Putyin elnököt május 18-án Szocsiban látogatta meg, majd a múlt héten Macron Szentpéterváron az ottani, 17 500 embert nagyon hasznosan elszórakoztató, gigantikus méretű üzleteket kötő Gazdasági Fórumon csevegett szintén ultrakedélyesen Putyin elnökkel, június 5-én a Kreml nem fura ura Bécsbe látogat, hogy Kurz kancellárral tárgyaljon.
Mert ő, mint mondta pár napja, híd akar lenni az EU és Oroszország, valamint Kína között. És e látogatás szintén úgy zajlik majd le, hogy a nyugati sajtó és nálunk azt rabszolgaként követő darabontjai egy árva alkalommal nem merik Kurz neve elé biggyeszteni, hogy „Putyin-pincsi” vagy valami hasonló neokon verbális gyűlöletgyutacsot.
Akkor íme a cikk lényege, amelyben – vigyázat! – több alkalommal előfordul a tényszerű „neokonzervatív” szó, amely az amerikai háborús héják szárnyait szisztematikusan simogató MTI-ben le van tiltva.
Csak két héttel azután, hogy Trump elnök kivonta Amerikát az Iránnal kötött nemzetközi atommegállapodásból, Mike Pompeo külügyminisztere tizenkét, soha nem teljesíthető követelést intézett Iránhoz – kezdi cikkét Ron Paul.
Pompeo tudta, hogy követelései teljesíthetetlenek. Éppen úgy, mint amikor az Osztrák-Magyar Monarchia nyújtott át ultimátumot a szerbeknek 1914 júliusában, ami az első világháború kitöréséhez vezetett – folytatja Ron Paul, aki láthatóan nem engedelmeskedik annak a követelménynek, hogy mindenről csak és kizárólag a II. világháború jusson az eszébe.
És ugyanúgy, mint ahogyan Milosevicsnek adtak át lehetetlen követeléseket 1999-ben, csakúgy, mint Szaddam Husszeinnek 1991-ben és 2003-ban, vagy sok egyéb más esetben, amikor Washington háborút akart. E teljesíthetetlen követelések a háború eszközei és nem lépések a béke felé.
„Pompeo külügyminiszter őrjöngött Irán ellen. A vezető hírközlő médiumok Irán ellen őrjöngtek. Trump Irán ellen őrjöngött” – írja dr. Ron Paul, és így folytatja: „De akkor valami történt: a semmi. Irán bejelentette, hogy továbbra is tartja magát a diplomáciához és betartja az atommegállapodás rá vonatkozó részét, ha az európaiak és más partnerek készek ugyanazt tenni.”
Az európaiak igyekeztek rávenni Washingtont, hogy fenntarthassák Iránnal a kölcsönösen előnyös kereskedelmi kapcsolatokat. Erre Trump azzal reagált, hogy másodlagos szankciókat rendelt el az Iránnal üzletelő európai cégek ellen és azon országokkal szemben, amelyek betartják az Iránnal kötött atommegállapodást.
Oroszországot és Kínát festik le Amerikában a legújabb nemzeti biztonságstratégiában a fő ellenségeknek. Azt a két országot, amelyek profitálnak abból, hogy Amerika visszavonul az Iránnal folytatott kereskedelemből.
Amikor a francia Total olajtársaság megrettentve Washington fenyegetésétől kiszállt Iránból, annak helyét egy kínai állami olajtársaság vette át.
„Látszik, hogy a világ elfáradt a Washingtonból jövő neokonzervatív fenyegetésektől. Ironikus módon a ’kommunista’ kínaiak úgy látszik, jobban megértették az USA-nál, hogy a kapitalizmusban nem szokás fenyegetni a partnereket.”
Míg az USA gazdasági kapcsolatok elvágásával és szankciókkal fenyeget, addig külföldi versenytársai azzal foglalkoznak, hogy Amerika valódi elszigetelődésének gyümölcseit learassák. És a világ többi része egyre inkább figyelmen kívül hagyja Washington követeléseit és saját üzleteivel törődik.