A halálbüntetés gondolata évszázadokon át magától értetődően – megkérdőjelezhetetlenül – a kereszténység hagyományának része volt, noha mindig akadtak olyanok – például Szent Ambrus –, aki szerint nem a papság dolga, hogy halálos ítéletet mondjon bárki felett, napjainkra pedig egyértelműen ez a nézet van abszolút többségben.
Míg 1970-ben még kevesebb mint húsz állam tiltotta törvénnyel a halálbüntetést, mostanra a világ összes országának több mint háromnegyedében tiltólistára került a legsúlyosabb büntetési forma, a nyugati kultúrában ráadásul ezt a legtöbb helyen törvény is ellehetetleníti. Az előző évben például a világon végrehajtott halálbüntetések 90 százalékáért öt ország, Kína, Szaúd-Arábia, Irán, Irak és Pakisztán felelt – ezek az államok pedig számíthatnak is más nemzetek emberi jogi aggályaira.
Az átalakulás a Vatikánt sem kerülte el: míg 1929 és 1969 között az államban legális volt a bűnösnek talált személy élettől való megfosztása – ami a gyakorlatban annyit tett, hogy a Rómába ékelt állam területének bármely pontján végrehajthatták az ítéletet –, augusztus elején Ferenc pápa gyökerestül megváltoztatta a katolikus egyház erre vonatkozó tanításait.
Az egyházfő ugyanis kijelentette, a római egyház minden körülmények között elfogadhatatlannak tartja a halálbüntetés alkalmazását, érvelésük szerint a katekizmuson oly módon változtattak, hogy az tükrözze e végrehajtási forma – Ferenc pápa által vallott – teljes elvetését.
Az egyházfő által beteljesített változás azonban nem új keletű dolog, régóta vita tárgya teológusok között: a katolikus egyház ugyanis alapvetően csak bizonyos esetekben alkalmazta a halálbüntetést, amikor úgy ítélték meg, „ez az egyetlen módja annak, hogy hatékonyan meg tudjanak védeni emberi életeket egy kegyetlen agresszor ellen”.
Úttörőnek számított VI. Pál pápa, aki elsőként tett hivatalos intézkedést az élet kioltásának effajta módja ellen: az egykori egyházfő 1969-ben, azaz négy évvel a második vatikáni zsinat után eltávolíttatta a halálbüntetést a Vatikán alaptörvényéből. A változást azonban latinul ismertették az 1969-es közlönyben, a halálbüntetés eltörlésére csak 1971-ben csodálkozott rá a nyilvánosság, amikor újságírók képmutatással vádolták VI. Pált, amiért kritikával illeti az akkori Szovjetuniót.
Ferenc pápa mostani döntését, vagyis hogy a halálbüntetést minden körülmények között elfogadhatatlannak nevezte, a Vatikán azzal indokolta, hogy az egyház korábbi politikája mára idejétmúlttá vált, és a társadalom védelmét más módokon is lehet biztosítani. A Szentszék által a püspököknek küldött hivatalos levélben például azt is kifejtette, hogy a modern büntetéseknek inkább a rehabilitációra és a bűnelkövetők szociális integrációjára kell összpontosítaniuk ahelyett, hogy „javíthatatlan koloncként” a társadalom peremére tolnák a bűnösöket.
Ferenc pápa ráadásul az emberi méltóságra helyezte a hangsúlyt, nézete szerint ugyanis az állam által elkövetett gyilkosság az emberi jogok alapvető tiszteletben tartását sújtja. Ez azonban néhány országban még ma sem magától értetődő: a nyugati világ nagyobb nemzetei közül az Egyesült Államok az egyetlen, ahol még létezik halálbüntetés.
Nem véletlen, hogy Ferenc pápa éppen Amerikából kapta a legtöbb kritikát legutóbbi intézkedésére: a First Things konzervatív lapban megjelent nyílt levélben több amerikai katolikus teológus, filozófus és történész tiltakozott a halálbüntetés eltörlése ellen. A bibliai kontextusra utalva amellett érveltek, hogy ez a fajta büntetésmód igenis az igazságszolgáltatás jogszerű eszköze kell hogy legyen.