A saját tagállamai elszegényedése révén is halogatja az Európai Unió (EU) a nehéz döntések meghozatalát, ezzel pedig a bizalom erősen sérülhet a különböző nemzetek között – írta a brit The Economist egyik távozó publicistája kendőzetlenül őszinte búcsúcikkében.
A liberális laptól szokatlan hangvételű írásban a görögországi helyzet kapcsán mutatott rá a szerző arra, hogy időszerűtlenné vált az a politika, amellyel a szőnyeg alá söprik a problémákat, egyúttal „krónikus betegségekké” súlyosbítva azokat -, s az euró nem várt ellenálló képessége miatt nem is várható érdemi cselekvés.
Ám – mint írták a Charlemagne nevű rovatban – csak idő kérdése, hogy az egyelőre tűrhető problémák elviselhetetlenné váljanak. – A konfliktusokat anonim bürokraták simítják el, és alakítják technikai kérdésekké, és olyan „halálosan unalmas” közleményeket gyártanak, amelyeket senki sem olvas – olvasható a hetilapban. Bár megjegyezték, hogy ez az eljárás jobb annál, mint amikor háborúkig fajultak a nemzetek közötti konfliktusok, „kissé nem-demokratikusnak” is aposztrofálták a fentebb leírt procedúrát.
A struccpolitika részeként említették a kötelező betelepítési kvótákat is, amelyeknek kisszerű vita keretében történő erőltetése a világméretű migráció átfogóbb megoldásától vonja el az energiákat.
A nemzeti szuverenitás kérdése is szóba került, amikor Görögországot passzív kívülállóként jellemezték, amelyre kívülről, kényszerítik rá az unió és a nemzetközi pénzügyi szervezetek a megoldásnak nevezett megszorító csomagokat, miközben a mediterrán ország gazdasága 25 százalékkal zsugorodott a tíz évvel ezelőtti válság óta, ez pedig a háború sújtotta Ukrajna által elszenvedett károknak közel a felét teszi ki.
A lap ugyanazon számának egy Nagy-Britanniával foglalkozó cikkében figyelemreméltó módon egy olyan munkáspárti politikus tevékenységét méltatták, aki az utóbbi időben együtt szavazott a szigetország kormányával a Brexitet érintő kérdésekben.
Frank Field a valódi „munkásosztály”, a szegénység határán tengődő kisemberek életminőségének javítását tűzte ki célul, akik – miután kiábrándultak a lap által csak a diplomások és etnikai kisebbségek érdekszervezetévé vált Munkáspártból – a nagyrészt az EU-ból történő kilépésre szavaztak elégedetlenségük demonstrálásaként.
Míg a Brexit-népszavazás idején a liberális orgánumok világszerte tájékozatlan álláspontnak minősítették az unió elhagyásának szándékát, vagy éppen ostobának nevezeték – a szintén a hagyományos, fehér munkásosztályra építő – Donald Trump amerikai elnök szavazótáborát, a baloldali médiában is egyre több olyan hang szólal meg, amelyek elismerik, hogy a liberális elitek az elbizakodott dogmatizmus hibájába estek az utóbbi évtizedekben, s ez a hübrisz vezetett a 2008-as gazdasági világválsághoz, és annak számos, mélyreható következményéhez.