Európát a muszlimok a Balkánon keresztül már a XIV. századtól kezdve próbálják meghódítani. A történelemre úgy is tekinthetünk, hogy a ma Koszovónak nevezett Rigómezőn azóta is egymást követő csaták zajlanak. A Balkán középkori történelmének sorsdöntő eseménye volt az első rigómezei csata 1389-ben, amikor a szerbek vezette többnemzetiségű keresztény seregek megütköztek az Oszmán Birodalom hadaival.
A harc kimenetele, a csatához kapcsolódó mondakör máig fontos jelentőséggel bír a szerb nemzeti öntudat megértéséhez. A rigómezei csata, illetve annak helyszíne a szerbeknek máig együtt jelképezi a bukást, de az újjászületést és a reményt is. Koszovót a szerbek nemzetük bölcsőjének tekintik, amelyet több mint hatszáz éve próbálnak megvédelmezni a muszlim hódítók ellen.
Többször elveszítették és többször visszahódították, mígnem a XX. század második felében a muszlim vallású albánok a kiemelkedően magas népszaporulat miatt kerültek jelentős többségbe, míg a szerbek a negatív demográfiai trendek és a tömeges elvándorlás miatt alig maradtak.
A 90-es években az albánok önállósodási törekvését a szerbek már csak fegyverrel tudták volna megakadályozni. Meg is kísérelték, de az Egyesült Államok kezdeményezésére a NATO is fegyveresen szállt be a konfliktusba. Szerbia ekkor katonailag és közigazgatásilag is elveszítette az ellenőrzést déli tartománya felett. Az ország alkotmánya azonban máig úgy tekint Rigómezőre, mint az állam részére.
A helyzet megoldhatatlannak tűnő kérdéseket vet fel: Oroszország és Kína nem ismerte el a függetlenségét 2008-ban kikiáltó Koszovót államként, de az Európai Unió sem egységes a kérdésben. Az EU 28 tagállama közül öt olyan ország van, amelynek magának is jelentős, autonómiára törekvő kisebbségge van, és nem ismerte el Koszovó függetlenségét. Románia, Szlovákia, Spanyolország, Görögország és Ciprus máig Szerbia déli tartományaként tekint rá.
Alekszandar Vucsics jelenlegi államfő az év elején azt mondta, április elején egy mindenkinek elfogadható megoldási javaslattal áll elő. Intenzív tárgyalásokba kezdett, az Amerikai Egyesült Államok képviselői mellett más befolyásos politikusokkal tárgyalva próbált megoldást találni, egyelőre úgy tűnik, sikertelenül. Szerbiának az EU-csatlakozás felgyorsítása miatt lenne minél gyorsabban szüksége egy olyan megoldásra, amellyel a Pristinával fenntartott kapcsolatokat más mederbe lehetne terelni.
Az elnök többször hangsúlyozta a koszovói vezetőkkel folytatott tárgyalások fontosságát, de arra is felhívta a figyelmet, hogy Pristina sorsáról nem Pristinában döntenek. Sokak számára nem kis meglepetésként ezt most a koszovói miniszterelnök is nyíltan elismerte. Ramush Haradinaj egy tévéinterjúban azt mondta, Koszovónak nincs valódi külpolitikája, és azon országok közé tartozik, amelyeket az Egyesült Államok irányít.
Együttműködnek Brüsszellel és Berlinnel is, de külpolitikában Washington iránymutatása a mérvadó – fogalmazott. Vucsics erre reagálva azt mondta, Koszovóval ellentétben Szerbia független külpolitikát folytat, de tisztában van azzal, hogy Németország támogatása nélkül Európában semmit sem lehet elérni.
Ilyen körülmények között nehezen elképzelhető, hogy a szerb elnök mégis tud majd olyan megoldást javasolni, amely mindenkinek elfogadható lenne. A közvélemény-kutatások szerint a szerbek elsöprő többsége ellenzi Koszovó bármilyen formában történő elismerését.
Az ellenzéki politikusok is olyan hangulatot próbálnak kelteni, hogy árulónak bélyegezzék, aki lemond Koszovóról. Vuk Jeremics, a Néppárt elnöke, korábbi külügyminiszter szerint Vucsics téves taktikát választott, amikor azzal próbál a nagyhatalmak kedvébe járni, hogy mindent odaad, amit csak kérnek. „Oroszország ellenzi Szerbia NATO-tagságát, ezt könnyű teljesíteni, mert a nép is ellenzi.„
A németek termőföldet kértek Vajdaságban, a franciák a belgrádi repülőteret, hát meg is kapták. Amerika viszont Koszovó ENSZ-tagságának elismerését kéri, amit Jeremics szerint Vucsics szintén teljesítene, de ehhez nemcsak a népét, de Oroszországot is meg kellene győzni, hogy ne akadályozza meg Koszovó ENSZ-tagságát. Ez most megoldhatatlan feladatnak tűnik.
Az egykori külügyminiszter szerint Vucsics már rég odaígérte Koszovót Amerikának. Ha pedig Amerikának valamit odaígérnek, azt az eszközökben nem válogatva meg is szerzi magának. Jeremics szerint ezt Vucsicsnak nagyon jól kellene tudnia, hiszen kormánytag volt az 1999-es NATO-bombázások idején is.