Az óceánok és a tengerek bizonyos helyein olyan alacsony a vízben oldott oxigén mennyisége, hogy alkalmatlanok a tengeri élet számára. Az úgynevezett halott zónák kiterjedése 1950 óta a négyszeresére nőtt – napjainkban nagyjából akkora, mint az Európai Unió területe, azaz 4,5 millió négyzetkilométer –, a partközeli, nagyon alacsony oxigéntartalmú területek száma pedig a tízszeresére emelkedett. 1950-ben még ötvennél kevesebb part menti halott zónáról tudtak, napjainkban félezerről.
Mivel a szegényebb országokban monitoringra sincs pénz, így valószínű, hogy sokkal több, a tengeri életre alkalmatlan zóna található a partok mentén. A legtöbb tengeri lény képtelen élni az ilyen vizekben. Ha a jelenlegi tendencia nem változik, az hosszú távon tömeges kihaláshoz vezet, ami súlyos következményekkel jár arra a több száz millió emberre, akinek az élete a tengertől függ.
A halott zónák kialakulásáért is az éghajlatváltozás a felelős: a melegedő óceánok a korábbinál kevesebb oxigént tudnak megkötni. Az oxigénszint olyan alacsony, hogy az állatok megfulladnak, elpusztulnak. A partok közelében ezt a folyamatot a műtrágyázásból és tisztítatlan szennyvizekből származó anyagok tovább erősítik.
A Science folyóiratban a múlt héten megjelent, ebben a témában első átfogó elemzés szerint a Föld történelmének korábbi kihalási eseményei meleg éghajlati viszonyokkal és oxigénhiányos óceánokkal társultak. A tanulmányt az ENSZ Kormányközi Tengerkutató Bizottsága által 2016-ban létrehozott GO2NE (Global Ocean Oxygen Network) munkacsoport készítette.
Denise Breitburg, az amerikai Smithsonian Környezetkutató Központ munkatársa, a tanulmány vezető szerzője szerint ez a probléma kezelhető. Az éghajlatváltozás megállítása globális erőfeszítést igényel, de helyi akciókkal is látványos eredmények érhetők el. Példaként említette, hogy a Chesapeake-öböl (Egyesült Államok) környékére és a brit fővárost kettészelő Temze folyóba is visszatért az élet, amit a műtrágyázás újraszabályozásával és a sokkal hatékonyabb szennyvíztisztítással értek el. (Ez jó hír a Balti-tenger élővilágáért aggódóknak, hiszen csak ott hatvanezer négyzetkilométeres ez a zóna.)
Robert Diaz, a Virginia Tudományos Intézet professzora kevésbé optimista. „A part menti halott zónák növekvő terjeszkedése és a nyílt óceánok oxigéntartalmának csökkenése nem tartozik a kormányok legfontosabb problémái közé” – szavait a Theguardian.com idézte. Pedig tartozhatna, hiszen az óceánok több mint 500 millió embert táplálnak (különösen a szegényebb nemzetek számára ez az egyik legfontosabb élelemforrás), és 350 millió embernek adnak munkát.
A tanulmány szerint az óceánokban tárolt oxigén mennyisége 1950 óta globálisan két százalékkal, azaz 77 milliárd tonnával csökkent. Az oxigén hiánya visszaveti a tengeri élőlények szaporodási képességét, és növeli a betegségek káros hatásait. Emellett megterhelő is, hiszen a kevesebb vízben oldott oxigén miatt a tengeri élőlények gyorsabban lélegeznek. Vannak veszélyes visszacsatolási mechanizmusok is. A nagyon alacsony oxigénszinteken jól szaporodó mikrobák sok dinitrogén-oxidot termelnek, amely 300-szor károsabb üvegházhatású gáz a szén-dioxidnál.
Lucia von Reusner, a Mighty Earth nevű zöldcsoport vezetője szerint (ők igazolták az egyértelmű kapcsolatot a Mexikói-öböl halott zónái és a nagyüzemi hústermelés között) ezek a régiók addig növekednek, amíg a globális mezőgazdasági ellátásban domináns szerepet játszó vállalkozások a jelenlegi technológiák szerint működnek. Ha a termelők nem engednek több szennyezést a folyókba, megállítható az óceánok elnéptelenedése.
Robert Diaz ebben a kérdésben az Amerikai Tüdőszövetség (American Lung Association) mottóját tartja követendőnek: „Ha nem tudsz lélegezni, másnak sincs értelme.”
