Horvátországban, Pag szigetén a Luna Island Hotel recepcióján fintort vág a recepciós, és a hétéves gyermekünkre azt mondja, hogy nem szerepelt a foglalásban. – Márpedig szerepelt, s mivel a hat évet betöltötte, ezért fél árat kérnek érte, így költségét félpanzióstul, pótágyastul kifizettük – feleljük minderre. A fiatal férfi nem foglalkozik az ellentmondás tisztázásával, kiad részünkre három karkötőt, amelyet innentől hordanunk kötelező, hogy reggelit, vacsorát kapjunk, használhassuk a wellnessrészleget és a sós vizű medencét.
A lift „cipeli” a bőröndöket, mágneskártya nyitja a szobát, amely ugyan éles szögben, de valóban a tengerre néz. Tisztaság van, a bárszekrény üres. Hamar rájövünk, csak akkor hűti benne elhelyezett italainkat, ha mágneskártyánk a falon található tartóba van dugva. Ez egy látszólag jelentéktelen technikai megoldás, ámde a gyakorlatban azt jelenti, hogy az átaludt éjszakát követően reggel bármikor ihat az ember egy jéghideg kólát, koktélt vagy sört, ámde az egész napos szigeti csavargást követően a tikkasztó hőségből a szobába lépve, amikor igazán jólesne a frissítő, az addigi áramellátás híján már csak szobahőmérsékletre felmelegedett italok találhatók a hűtőben.
Sebaj. A tengervízzel töltött lenti úszómedence nem zsúfolt, a Moet Chandon pezsgőreklámos napernyők árnyékában kényelmes nyugágyakon nyújtózhat el az ember. A medence mellett elegáns koktélbár és kávézó, a legjobb olasz gőzölős kávégépek egyikével.
Testünkre felkenjük a Piz Buint, de még így is éget a nap. Estére sem találunk pótágyat a szobában, úgyhogy a kiadós, valóban finom, és elégséges választékú vacsorát követően, hármasban a franciaágyon, a gyermekkel középen töltjük éjszakánkat a szobában.
Ami a reklamációnkat illeti, az nem egyszerű dolog. Mi ugyanis egy Nagy-Britanniában bejegyzett, a világ minden részén prosperáló, Lengyelországból működtetett internetes felületű, Travelist nevű utazásközvetítőtől vásároltuk az itteni szállásunkat. E-mailt írunk nekik, amelyben visszaigazolják, hogy felárat fizettünk a gyermek kényelméért, ellátásáért, és ennek tényét újra írásban közlik a szállodával.
Innentől fogva már nem éreztük elegánsnak, hogy a kifizetett pótágyért mi toporogjunk a recepciónál, s élt még bennünk a remény, hogy az ágyat a második, harmadik, negyedik estére pótolni fogják.
Persze ottlétünk alatt nem kaptunk pótágyat, s azt hiszem, tudom is, hogy miért nem. Az elegáns szálloda mind a 96 szobája foglalt, azokban francia, olasz, cseh, szlovák, lengyel, magyar és leginkább zágrábi rendszámú autóval közlekedő horvát vendégek laknak.
Valamiféle logisztikai malőr következtében mi olyan szobát kaptunk, amelybe egy átlagos méretű pótágy már valójában nem helyezhető el. Nem nyomorgunk a széles ágyon, elfér a gyermek közöttünk.
Ám ha profi a személyzet vagy egy középvezető, akkor ezt úgy oldja meg, hogy odajön vacsoraasztalunkhoz, vagy felhív minket a szobatelefonon és elnézést kérve meginvitál minket egy italra a cég számlájára, és ezzel minden meg lenne oldva. Ehelyett nem történik semmi, mindvégig marad a lapos pislogás, sunyítás. Átnéznek rajtunk. Bár ebben az országban és ebben a szállodában rengeteg magyar, mégis hiányzik a ránk irányuló figyelem.
Az odafigyelés hiányáról, a rugalmatlanságról más is tanúskodik. A szálloda bárja egész nap kong az ürességtől. Pedig biztosan fel lehetne valahogy futtatni a forgalmát. Hiába kezdődött el a világbajnokság, amelyen az ország csapata is megméretteti magát, nincs krétával kiírva egy táblára a meccsre figyelmeztető mondat, de egy LCD- televíziót sem helyeznek be oda, hogy horvát és európai vendégeik esetleg szurkolni és fogyasztani tudjanak ott.
Az Argentína–Horvátország mérkőzést így mi is a falu, Jakisnica csodálatos öblében fekvő Mali bisztróban tekintjük meg. A mérkőzésen meggyőző fölénnyel diadalmaskodik a horvát válogatott, a diadalittas helybéliek a tengerbe ugrálnak és fáklyákat gyújtanak örömükben. Hangulat a szállodai bárban is lett volna…
Arról, hogy szállodánkban hiányzik a profi vezetés, az is tanúskodik, hogy a svédasztalos, egyébként pazar – pjeskavicás, füstölt húsos, tonhalas, lazacos – vacsoránál másokkal együtt mindig úgy járunk, hogy a desszert utolsó falatjánál somfordál egy mosolymentes felszolgáló az asztalunkhoz, s kérdi meg, hogy milyen italt hozhat nekünk. Mivel a legtöbben éppen készülnek felállni az asztaltól, nem kér senki semmit sem.
Nyilván nem lényegtelen, hogy mekkora összeg folyik be a vacsoráknál az italfogyasztásból. Ha az egyébként ételfelrakással leterhelt pincérek az étkezések elején kérdezik meg a vendégektől, hogy mit szeretnének inni, akkor alighanem nagyobb bevételre számíthatnának.
A Pag sziget természeti adottságait tekintve a horvát tengerpart egyik különleges szigete. Egyik oldala kopár, itt-ott csaknem holdbéli jelleget mutat a növényzet szinte teljes hiánya miatt. A hatvan kilométer hosszú, 2–10 kilométer közötti szélességű, 285 négyzetkilométer területű szigetnek azonban vannak szép részei is, mégpedig a nyílt tenger felé eső oldalon.
Egyes útikönyvek szerint egész Horvátországot nézve itt a legtisztább az Adriai-tenger, s ezt a benyomásaink alapján vélhetően igaz is. Nekünk a Metajna falu melletti Rucica fehér kavicsos strandja tettszett leginkább, ahol a naplementekor a sziklák rózsaszín ruhát öltöttek magukra. Kár, hogy az odavezető, egyetlen főút melletti szeméttelepen a hulladékot hanyagul kezelik, így szemetes az egész környék, a telep kerítésén pedig ezer színes nejlonszatyor akadt fent.
A remek időt nem feledteti, hogy visszautunkon a kompon zuhog az eső, a látszólag kis távon a tenger elegánsan ringatja a hatalmas vasmonstrumot. Abbáziában a hegyen bérlünk ki egy apartmant, a Bookingon huszonkét véleményből 9,5-re minősített, 15 ezer forintért kínált apartmanban kapunk szállást.
A tulajdonosnő tisztaságmániás, még darált kávét is készít be a csepegtetős főző mellé, mellesleg egész évben várja vendégeit. Lent a Monarchia egykori fürdőhelye elegáns szállodáival, éttermeivel, pezsgőző vendégeivel Cannes-ra, Nizzára emlékeztet. Az Angolpark falára a világ nagyjait festették, jól megfér egymás mellett Zucchero és I. Ferenc József portréja.
(Hazaérkezésemet követően rögtön veszek is egy adásvételi portálon kiszúrt, antik alpakkatányért, amelybe bevésték az Abbázia nevet. A fővárosi pláza Niagara-vízesésénél hetvenes úr fogad, s adja át nekem a családi relikviát, amelyet az első világháborúban, az olasz fronton szolgáló nagyapa hozott magával Budapestre, feltehetően ezüstnek vélve azt.)
Szombat lévén a visszaút keserves. A turnusváltás erős idegeket kíván, az ellenkező oldalon autók ezrei vesztegelnek, köztük sok a magyar rendszámú. Találok olyan szakaszt is, amelynek negyven kilométerén gyakorlatilag állandósultak a várakozó utazók. A mi oldalunkon a fizetőkapuknál közel másfél óra, a horvát–magyar határon pedig egyórás a várakozás. Júliusban, augusztusban csak fokozódik ez a hervasztó kép.
Sok helyszín eltérő benyomással
Budapesttől a horvátországi Pag szigete, Lun városa 585 kilométerre található. Az autópálya díj odafelé 179 kuna, azaz nyolcezer forint, ezen az úton nincs komp, egy kis földnyelven át lehet jutni a szigetre. A Luna Island Hotelben egy éjszaka félpanzióval két felnőtt és egy hat év feletti gyermek részére kedvezményesen 29 ezer forint, főidényben elérheti az 55 ezer forintot. A faluban, Jakisnicában, a helyi tengeröbölre néző bárocskában fél liter vörösbor fagylalttal, gyümölcslével, ásványvízzel négyezerötszáz forintnak megfelelő összeg, az itallapot böngészve, az eszpresszó négyszáz, a kapucsínó 550 forint, egy deci Martini 900 forint, a félliteres sör legalább 900 forint. Pagról más útvonalon is haza lehet jutni. A visszaúti komp három személyre és autóra 6200 forintnak megfelelő kuna, Fiuméig a tengerparti út 150 kilométeres szakasza díjmentes, onnét Budapestig 516 kilométerre 5600 forint az autópálya úthasználati díja. Sok helyszín, sokféle benyomással. Az árakat illetően fontosnak tartom leírni azt is, hogy míg Abbázia melletti Lovranban, az olasz hangulatú városka főutcájában egy gazdag és ízletes pizzavacsora fokhagymás kenyérrel, fél liter borral, vízzel, gyümölcslével nyolcezer forintba került, a hazaúti – nem emlékezetes – estebéd Balatonfüreden a Tagore sétányon frissítőkkel a beépített borravalóval együtt 12 ezer forint.