Tavaly a zenészek a zeneipar árbevételének 12 százalékát tehették zsebre, ami jelentős javulás a 2000-es 7 százalékos arányhoz képest, de jól mutatja azt is, hogy mekkora a közvetítőrendszer profithányada – derül ki a Citibank napokban megjelent átfogó iparági tanulmányából.
Hatalmas üzletről van szó, csak az Egyesült Államokban tavaly 43 milliárd dollár árbevételt termelt a zene, összhangban az általános gazdasági fellendüléssel. Ez egyben megfelel a 2006-os csúcsértéknek is. Az előadók jelentős költséget jelentenek a kiadóknak, de látva az iparági bevételek mértékét, arányaiban ez bőven megtérül. A Citibank összesítése szerint Amerikában nagyjából 7500 zenekarnak van kiadói szerződése, a jelentősebb cégek ezeknek előre összesen körülbelül kétmilliárd dollárt fizetnek ki, például lemezfelvételre.
A Citibank elemzőinek megállapítása szerint jelenleg két alapvető jelenség határozza meg a zeneipar fejlődését. Az egyik, hogy a felhasználók egyre inkább bérlik, semmint birtokolják a zenét. Ezalatt a különféle időszaki előfizetéses zeneszolgáltatásokat kell érteni, miközben a fizikai hanghordozók piaca töretlenül zsugorodik. Hasonló folyamatok zajlanak a világ legnagyobb piacán, az Egyesült Államokban, csakúgy, mint a második legnagyobb piacon, Japánban.
A másik trend, hogy a fizikai eladások visszaszorulásával az előadók mind többet turnéznak, az élő koncert- és fesztiválfellépésekből viszont egyre növekvő bevételre tehetnek szert. A jelenségre az elmúlt években a hazai zenekedvelők is felfigyelhettek, a népszerű előadók turnéútvonalára rendre felkerül Budapest is, itt is nyugat-európai árszínvonalon tudnak híres zenészek akár arénakoncerteket tartani.
A nyári fesztiválszezonról is elmondható, hogy a nagy tömegeket megmozgató előadók csakúgy, mint a rétegzenében ismert kiemelkedő zenekarok egyaránt szép számban játszanak a szezonban országszerte.
A Citibank elemzése szerint a mostani helyzetben várhatóan egyre nagyobb, mind vertikális, mind horizontális integrációra lehet számítani a zeneiparban. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a zeneterjesztő platformok összeolvadnának a koncertszervező vállalatokkal, vagy azt, hogy az egyes rivalizáló platformok egyesülnének.
Egyúttal további lehetőségek is vannak az internetalapú zeneterjesztésre, amiből kifejezetten a fiatal, feltörekvő előadók profitálhatnak, hírnév és bevétel szempontjából egyaránt. Jóllehet egyáltalán nem új keletű jelenség, hogy lényegében a dalszerzők és előadók keresik a legkevesebbet az iparban, nagy szükség van az új csatornákra, a zenészekhez nagyobb arányban kerülő bevételekre is, mert a növekvő szektorban továbbra is elenyészően csekély a részesedésük.
Hasonló a helyzet az Egyesült Államokkal összehasonlítva szinte elhanyagolható méretű haza piacon is. Itthon is az élő fellépésekből lehet leginkább pénzt csinálni, a tévéből, rádióból ismert előadóknál bevett gyakorlat, hogy haknizásból tartják el magukat. Ennél sokkal nehezebb helyzetben vannak a rétegzenei előadók, akik bevételre alig számíthatnak, a koncertezés és a zeneszerzés mellett szinte mindenkinek van munkahelye is, hogy megélhessen.