A kilencedik vb volt az első, amelyet nem Európában vagy Dél-Amerikában rendeztek, hanem Észak-Amerikában. A legalacsonyabban fekvő helyszínen is 1600 méterrel a tengerszint felett játszották a meccseket, Mexikóvárosban pedig 2200 méteren, ráadásul az európai tévénézőknek kedvezve több mérkőzés délben, rekkenő hőségben kezdődött. Bennünket ezek a problémák sajnos nem érintettek…
Selejtezőcsoportunkban a csehszlovákokkal azonos pontszámmal zártunk az élen, és jött a vb-részvételről döntő „marseille-i csapás”, 4-1-re kikaptunk északi szomszédainktól. Először esett meg, hogy elvéreztünk a kvalifikációban. A brazilok már a selejtezőcsoportjukban is parádéztak, mind a hat meccsüket megnyerték, 23-2-es gólkülönbséggel zártak, és Mexikóban folytatták a menetelést. Le is lőjük a poént: Mário Zagallo szövetségi kapitány csapata a vb-n is győzött valamennyi mérkőzésen.
Minden idők legjobb, a támadófutballt tökélyre fejlesztő brazil csapata Pelével, Carlos Albertóval, Clodoaldóval, Jairzinhóval, Gersonnal, Tostaóval és Rivelinóval a csoportjában 1-0-ra verte a címvédő Angliát, az elődöntőben 3-1-re Uruguayt, a döntőben 4-1-re Olaszországot. Zagallo lett az első, aki játékosként és szövetségi kapitányként is vb-t nyert, Pelé pedig az első és máig egyedüli játékos, aki három vb-címet szerzett. Mexikóban lehetett először cserélni, debütált a sárga és a piros lap, de utóbbit senkinek sem kellett felmutatni.
Bár az 1974-es vb-t is 16 csapattal rendezték meg, az NSZK-ban a négyes csoportokból továbbjutók nem egyenes kieséses rendszerben folytatták, a legjobb nyolcat újabb két csoportba sorolták, s a két csoportgyőztes játszotta a döntőt. Válogatottunk újra elbukott a selejtezőben, csak harmadik lett csoportjában az osztrákok és a svédek mögött – úgy, hogy mindhárom együttes nyolc ponttal zárt. Az utolsó meccsen a Népstadionban le kellett volna győznünk a svédeket, s ugyan 1-2-ről 3-2-re fordítottunk, a vége 3-3 lett.
A szovjetek nem utaztak el Chilébe az interkontinentális pótselejtezőre, mert Pinochet puccsa után gyilkolták a kommunistákat, és a santiagói stadion koncentrációs táborként is funkcionált. Ám az ellenfél távolléte nem zavarta a házigazdát, a chilei válogatott pályára lépett, a zsúfolt lelátók előtt támadásba lendült, és berúgta a labdát az üres kapuba. (A FIFA-nál azért úgy könyvelnek, hogy ez a meccs elmaradt.)
A vb-n a világ a totális futballt megteremtő, kötetlen posztokkal operáló hollandok megkoronázását várta, akik a zseniális Johan Cruyff (képünkön) vezérletével sorra vették az akadályokat, a második csoportkörben 2-0-ra nyertek a brazilok ellen is. A döntőben már a második percben megszerezték a vezetést a házigazda ellen – a Cruyff felvágásáért megítélt büntetőt Neeskens értékesítette –, de a folytatásban homokszemek kerültek a gépezetbe, és a nyugatnémetek 2-1-re fordítottak, akik persze Beckenbauerrel és Gerd Müllerrel nem voltak kutyaütők.