Ezt alaposan elszúrták az angolok. Pedig az ötödik percben Kieran Trippier Beckhamet idéző gyönyörű szabadrúgásgóljával vezettek. De csak nem akart megszületni a megnyugtató második gól, így megint érvényesült a futball állandó tétele. A kihagyott helyzetek (igaz, nem volt belőlük sok) megbosszulták magukat, Ivan Perisic egyenlített.
A döglött oroszlán magához tért, az angolok „visszaengedték a meccsbe” a horvátokat, a két tizenegyespárbajt túlélt, az egyenes kieséses szakasz megpróbáltatásai után hullafáradt csapat feléledt, és a hosszabbításban az ezer sebből vérző Mario Mandzukic góljával megnyerte az elődöntőt. Az érdemeihez képest alulértékelt horvát center – akiről Pep Guardiola lemondott a Bayern Münchennél – a 2013-as és a 2017-es BL-döntőben is gólt szerzett, szerda este pedig a vb-fináléba lőtte a horvátokat.
A függetlenségét 1991-ben elnyert, 4 millió 200 ezer lakosú Horvátország története első világbajnoki döntőjére készülhet. Ha nem vasárnap rendeznék a döntőt, Domagoj Vida kisfia még most is a Luzsnyiki-stadion gyepén rohangálna, olyan lelkesen ünnepelte a horvát sikert.
Minduntalan a meccs emberének választott Ivan Perisiccsel akart passzolgatni, mintha egy megye kettes évzárón lett volna. Végül az apukája rendet csinált, elvette a labdát a kisfiútól, megfogta a kezét, kikísérte a nézőkhöz, talán a gyerek édesanyjához, végül levette a mezét, és kihajította a szurkolóknak.
Vidának nem ez jelentett megpróbáltatást. Az oroszok elleni negyeddöntős siker után magára haragította a házigazda drukkereit az Ukrajnát éltető nyilatkozatával. Az oroszok persze nem felejtettek, Vida minden egyes labdaérintését hangos füttykoncert kísérte, a horvát ennek ellenére Dejan Lovrennel párban kivette a játékból az angolok csatársztárját, Harry Kane-t és a mozgékony, de kapura veszélytelen Raheem Sterlinget.
Ezzel azonban nem állította maga mellé a Luzsnyiki közönségét. Minden jel arra vall, hogy az oroszok többsége nem bocsátja meg a szerencsétlen nyilatkozatot. A maga nemében unikum lesz egy olyan vb-döntő, amelyen az egyik futballista valamennyi labdaérintését fülsiketítő füttykoncert kíséri.
A horvát tábor nagy része a Nyikolszkaja utcában múlatta át az éjszakát, néha azonban a „Rosszija, Rosszija!” rigmus is felhangzott – a horvátok közé vegyült oroszok (jellemzően ifjú hölgyek) torkából.
„Ami a braziloknak Pelé, a németeknek Beckenbauer, az nekem Rakitic! Meglepődött? Lefogadom, azt várta, hogy majd Modricot mondom. De nem, és meg is mondom, miért: Rakitic lehetett volna svájci válogatott, ott nőtt fel, könyörögtek neki, hogy náluk játsszon, de ő igaz horvát, minket választott” – magyarázta egy ötvenes fazon, a horvát drukkerekre jellemző emblematikus piros-fehér úszósapkával a fején.
Már nem volt szomjas, kicsit lökdösődött a nyolcvanas évek végén a Váci utcában nyílt City Grillhez hasonlítható Tyeremok gyorsétterem biztonsági őrével. A többieknek kellett elráncigálni onnan. Jellemzően minden második horvát Modric-mezbe öltözött, de ez nem gyengíti a Rakitic-rajongók elméletét.
Sőt. Reggel hatkor még mindig folyt a sör és a vodka, kicsit skizofrén hangulatú börtönbulira emlékeztetett a hangulat. Néhány ittas drukker mellett a többi olyan volt, mint a ma született bárány, ehhez képest 30 méterenként posztolt 10-15 rendőr a Nyikolszkaján, a Vörös téren reggel ötkor is szorgalmasan pittyegett, sípolt a detektoros kapu.
A Tyeatralnij körút tövében megalakult az alkalmi horvát–belga koalíció. Két vörös mezes belga látványosan összeölelkezett egy horvát bandával az orosz rendfenntartók szúrós pillantásától kísérve, majd arra kérte a déli szomszédainkat, hogy legalább miattuk győzzék le vasárnap a franciákat.
A horvátokat nem kell félteni. Rakitic, Modric, Perisic, Mandzukic, Vida, Subasic és Vrsaljko hallott már ennél velősebb motivációs beszédet…
Zanetti keble dagad a büszkeségtől
Ahogy közeledik a világbajnokság vége, úgy hemzsegnek egyre többen a VIP-páholyokban. Lothar Matthäus még csak véletlenül sem sétált a sajtóközpont felé, az ő imidzséhez jobban passzol a csillogás. Ám vannak olyan korábbi klasszis futballisták, akiknek nem derogál elvegyülni a „pórnép” között. Az Internazionale legendája, jelenlegi alelnöke, Javier Zanetti elegánsan sétált az újságírók felé az angol–horvát meccs végén. „El Tractort” nem lehet összetéveszteni senkivel, ahogy egykor a pályán, az új szerepkörben is hihetetlen alázattal végzi a munkáját, nem tudott, de láthatóan nem is akart szabadulni az újságírók gyűrűjéből. „A második félidőben nagyon intelligensen játszottak a horvátok. Érezték, hogy egyszer úgyis hibázik az angol védelem. Az angolokat pedig nem értem, egyszerűen ráültek az eredményre” – mondta Zanetti. Majd amikor arról kérdeztem, hogy mivel Ivan Perisic az Inter játékosa, ez jelent-e az alelnök úrnak személyes örömöt, határozottan válaszolt: „Persze, hát Perisic nem véletlenül játszik nálunk!” Az Inter egyébként 1982 óta minden vb-döntőre delegált játékost.
Zanetti mellett az angol futballhoz kötődő korábbi világnagyságok is feltűntek a médiának kijelölt helyen. Például Ryan Giggs, akire egy libanoni kolléga azt találta mondani, hogy ő felismerte, más a környezetében nem, azaz sok divatújságíró is dolgozik a világbajnokságon. Gary Linekernek nem volt szerencséje az érkezéssel, állítólag az elődöntő volt az első meccse, amit a helyszínen látott. Nem sok öröme lehetett benne, a profizmusára jellemző, hogy az eredmény ellenére becsületesen kielégítette a sajtómunkások igényeit. Finoman szólva sem volt boldog, de hát ki lett volna az ő helyében…