2024. április 19., péntek, Emma napja

Címke: tehetséggondozás

32 cikk 2/4 oldal

Tudás és ámítás

A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium három diákja is tanulmányi versenyt nyert, így idén nyáron Londonban Magyarországot képviselhetik.

Nem lesz plusz teher a nulladik évfolyam

A kilencedik évfolyam bevezetése a gyermekek közti különbségek kiegyenlítésére alkalmas lehet, ugyanakkor nem szabad háttérbe szorítani a tehetséggondozást sem.

Novák Katalin: közel 3 milliárd jut a tehetségek támogatására

Évről évre egyre többen köteleződnek el a magyar tehetségek mellett, hiszen néhány év alatt hétszeresére nőtt az adójuk második egy százalékát felajánlók száma, tavaly már 350 ezernél is több felajánlás érkezett a Nemzeti Tehetség Program javára – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára pénteken Székesfehérváron.

Fiatalok százait támogatja a Magyar Templeton Program

Összesen 314 fiatal nyert támogatást egy éven át a tehetséggondozó kezdeményezésben, a Magyar Templeton Programban – mondta Bajor Péter, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének elnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
32 cikk 2/4 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.