2018. november 18., vasárnap, Jenő napja

Címke: Tamási Zsolt

12 cikk 1/2 oldal

Hivatalosan is kinevezték a marosvásárhelyi gimnázium igazgatójává Tamási Zsoltot

A román oktatásügyi minisztérium hat hónapra kinevezte a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium ideiglenes igazgatóját és vezetőtanácsát, az igazgatói tisztséget ismét Tamási Zsolt tölti be – közölte pénteken hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

Államtitkárok: felháborító a marosvásárhelyi szülők kihallgatása

Felháborítónak tartja Potápi Árpád János nemzetpolitikáért, valamint Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, hogy a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) kihallgatásokra idézi be a marosvásárhelyi római katolikus líceum diákjainak szüleit, illetve hogy bírói döntés hiányában „megpróbálják az iskola jövőjét is ellehetetleníteni”.

Határozatot fogadott el a marosvásárhelyi önkormányzat

A marosvásárhelyi önkormányzati testület pénteki rendkívüli ülésén olyan határozatot fogadott el, amely a veszélybe került Római Katolikus Gimnáziummal is számol a következő tanévben – tájékoztatta az MTI-t Csíki Zsolt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakcióvezetője.

Bajba került az erdélyi gimnázium

A vészjelzések ellenére mégiscsak időben be tudta nyújtani a 2017–2018-as tanévre szóló beiskolázási tervét a marosvásárhelyi Római Katolikus Teo­lógiai Gimnázium.

Marosvásárhelyi iskolaügy: maradnak az igazgató elleni kényszerintézkedések

A Maros megyei törvényszék jogerősen elutasította a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatójának a fellebbezését, és ezzel érvényben tartotta az ügyészség Tamási Zsolt igazgató ellen elrendelt kényszerintézkedéseit – közölte a romániai bíróságok portálján a törvényszék.

Mennek és maradnak

A szurkolók kiálltak mellette, és végül a DVSC Futballszervező Zrt. igazgatósága is úgy döntött, maradjon Leo­nel Pontes.

Edzőváltás az MTK-nál

Teodoru Vaszilisz helyett Tamási Zsolt, a Sándor Károly Akadémia szakmai igazgatója lesz a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője.
12 cikk 1/2 oldal