2024. április 19., péntek, Emma napja

Címke: személyszállítás

21 cikk 1/3 oldal

Kilőttek a második negyedévben a fuvarozócégek

A főtevékenységük szerint a szállítás, a raktározás nemzetgazdasági ágba sorolt vállalkozások folyó áron számított értékesítési árbevétele elérte az 1400 milliárd forintot az idei második negyedévben, amely 13 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál – ismerteti csütörtöki számában a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva.

Dugókerülő taxis startup

Az ötlet megfogantatásától a vállalkozás beindításáig nem sok időre volt szüksége Pári Istvánnak, aki létrehozta Budapest első motoros taxiszolgáltatását.

Drágulhat a fővárosi taxizás

Július elsejétől drágább lehet Budapesten taxival utazni, ugyanis a jelenlegi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedhet, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nőhet, ha a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott előterjesztést megszavazzák a képviselők.

Sokat kell majd várni, ha kitiltják az öreg taxikat

Jelenleg 5244 jármű rendelkezik taxiállomás-használati megállapodással, ezek közül jövőre 1164 biztosan kiesik a Budapest Közút Zrt. Közlekedési igazgatóságnak adatai szerint.

Idén is érdemes vonattal menni a Balatonra

Új és felújított járművekkel, korszerűsített pályával, kedvező jegy- és bérletkonstrukciókkal, valamint a már bevált tóparti vonatokkal készül a MÁV-Start a balatoni nyári idényre.

Taxis szövetség: helyezkedni kezdtek a személyszállítók a jobb állásokért

Nem lett több vagy kevesebb taxis a piacon, hanem az online kassza bevezetése miatt eltérő feltételeket kínálnak a kocsikat bérbeadó vállalkozók, ezért a személyszállítók helyezkedni kezdtek, a számukra előnyösebb helyekre szegődnek el – nyilatkozta az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke a Világgazdaságnak.
21 cikk 1/3 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.