2024. március 29., péntek, Auguszta napja

Címke: Shakespeare

21 cikk 1/3 oldal

Nagy Feró Hamletje 32 év után először CD-n

Sokan a Beatrice első lemezeként tartják számon Nagy Feró 1986-ban bakeliten kiadott Hamlet című anyagát. A rockoperai elemeket felvonultató, avantgárd Shakespeare-átirat eredeti megjelenése után 32 évvel most először CD-n is elérhető.

A helység kalapácsa

Én is, boldog új évet kívánok kedves mindnyájuknak. Kívánom, hogy az elkövetkező év boldogabb legyen, mint ez volt.

Színházzal a beteg gyermekekért

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat idén is folytatja sokéves jó hagyományát, és 2017. december 21-én, csütörtök este ismét megtartja jótékonysági estjét a Vígszínházban.

Hol vagy, Shakespeare?

„Szabadulj ki a városban!” – szól az UrbanGo program szlogenje, mely az utóbbi időben felkapott városi séta és a szabadulószoba-divat keresztezéséből jött létre. Bár már 2015 óta létezik, most lett igazán népszerű a városnéző játék. Kipróbáltuk.

Félresiklott Shakespeare

Jó nagy fába vágta a fejszéjét Mácsai Pál igazgató-rendező, amikor eldöntötte, hogy az Örkény Színház nézőterének felújítását követő első bemutató Shakespeare IV. Henrikje lesz.

Nyolc nagyszínpadi előadást mutatnak be a Zalaegerszegen

Nyolc nagyszínpadi előadást, köztük Andrew Lloyd Webber nagysikerű művét, az Evita című musicalt mutatja be a 2017/2018-as évadban az alapításának 35. évfordulóját ünneplő zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház – közölte a hétfői évadnyitó társulati ülésen a teátrum igazgatója.

Szentivánéji álom Nagyszalontán

A budapesti Térszínház művészeivel Bucz Hunor igazgató-rendező színre vitte Arany János fordításában William Shakespeare legendás darabját.

Az igyekezet varázsa

A Nemzeti Színház, a British Council és a budapesti brit nagykövetség angol nyelvű színjátszóversenyt hirdetett 9–11. osztályos középiskolásoknak.

Műfajok kavalkádja

Idén 85. születésnapját ünnepli a Szegedi Szabadtéri Játékok – a jubileumi évadra több meglepetéssel és az elmúlt évek sikerdarabjainak meghívásával készülnek.

Klasszikusok új lendülettel

A gyulai XII. Shakespeare Fesztivál a 400 éve elhunyt angol színműíró és költő előtt tiszteleg: a névadó emlékére kiemelt programokat szerveznek.
21 cikk 1/3 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.