2024. április 18., csütörtök, Andrea, Lima napja

Címke: röszkei zavargás

10 cikk 1/1 oldal

Szeptemberben lesz a másodfokú tárgyalás Ahmed H. ügyében

Szeptember 20-án tárgyalja a Szegedi Ítélőtábla az első fokon a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és társtettesként, állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettében bűnösnek talált Ahmed H. ügyét - tájékoztatta a táblabíróság hétfőn az MTI-t.

Oknyomozókat is fizet Soros György

A több mint hárommillió forintos támogatással induló Direkt36-ot két év alatt mintegy 130 millió forinttal tömték ki a zömmel Soroshoz köthető nemzetközi szervezetek.

Németh Szilárd: Az MSZP egy bűnözőt véd

A Fidesz alelnöke kiemelte, tíz év börtön a legenyhébb büntetés terrorizmusért, de még ezt is tisztességtelen bírósági eljárásnak nevezi az MSZP.

Vádat emeltek hamis fordításért egy budapesti tolmács ellen

Hamis tanúzás miatt emelt vádat a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség egy 63 éves, arab nyelvű szakfordító-tolmácsként dolgozó budapesti nő ellen – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.

Migránssimogatókból terroristasimogatók

A siránkozó balliberálisok soha nem mulasztják el megtámadni a független magyar bíróság ítéletét, ha az nem felel meg az ízlésüknek.
10 cikk 1/1 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.