2024. április 20., szombat, Tivadar napja

Címke: PISA

14 cikk 1/2 oldal

Fekete lyukak tánca

Eddig összesen tíz feketelyuk-pár, illetve egy neutroncsillagpár összeolvadásának jelét észlelték, azaz már tizenegy gravitációs hullámot azonosítottak 2015 szeptembere óta.

Négy centiméterrel egyenesebb lett a pisai ferde torony

Egy húsz évvel ezelőtti látványos mentőakciónak köszönhetően egyre kevésbé ferde a híres pisai torony: a fehér márványból készült építmény négy centiméterrel egyenesebb lett.

Macskaűzés (8. nap)

A Magyar Idők szerkesztőségének két tagja indult útnak, hogy 11 nap alatt Budapestről a Vatikánba kerekezzen. Egy sérülés miatt már csak Levente küzd az elemekkel.

Emmi: december 5-én teszik közzé a PIRLS-vizsgálat eredményeit

December 5-én lesznek nyilvánosak a legutóbbi, 2016-os Nemzetközi Olvasás és Szövegmegértés Vizsgálat (PIRLS – Progress in International Reading Literacy Study) eredményei – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma vasárnap az MTI-vel.

„A PISA csak egy lakmuszpapír”

Pontosan meg kell határozni, hogy mi a magyar közoktatás célja, és ehhez kell megteremteni a szükséges gazdasági és szakmai feltételeket – mondta a Nemzeti Pedagóguskar elnöke.

Klasszikus műveltség és PISA

Az újságokban úgy jelenik meg a PISA-botrány, mintha olyan hír lenne, amely a jelenlegi kormány bűne. Holott 2000-ben jelentek meg először a sokkoló eredmények.

Adódik a kérdés: mi a PISA van?

Az ítélet így hangzik: A mai gyerekek nem boldogulnak el a matematikával, a természettudományokkal és a szövegértéssel, összefoglalva: funkcionális analfabéták.
14 cikk 1/2 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.