2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja

Címke: pályázatok

129 cikk 2/13 oldal

Vonzó a közigazgatási bírói pálya

Kiemelkedő érdeklődés volt tapasztalható a közigazgatási bíráskodás kibővítése kapcsán meghirdetett nyolcvankilenc közigazgatási bírói pályázatra.

Még több mint kétszázmilliárd forintoz juthatnak a cégek

A pályázatok között többek között van gyakornokok foglalkoztatására szóló program, iparjogi pályázat, nagyvállalati képzési támogatás, valamint munkahelyi bölcsődék létrehozására szolgáló forrás.

Népszerűek a vidékfejlesztési pályázatok

Népszerűek a vidékfejlesztési pályázatok, az idén további kiírások várhatók – mondta Kis Miklós Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Félmilliárd forint múzeumszakmai pályázatokra

Idén is összesen 506 millió forintra pályázhatnak önkormányzatok az általuk fenntartott muzeális intézmények szakmai fejlesztésére az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) pályázatain - közölte az Emmi Kultúráért Felelős Államtitkársága hétfőn az MTI-vel.

Nagy a piaci érdeklődés a munkahelyi képzési pályázatok iránt

Két hete vált csak elérhetővé a munkahelyi képzésekre fenntartott több mint 30 milliárd forint, de a kis cégek máris kimerítették a keretüket - értesült a Világgazdaság csütörtöki számában. Hozzátette, hogy a nagyvállalatok is "bejelentkeztek" már a források egynegyedére.

Csaknem teljesen elkeltek a vidékfejlesztési források

Újabb vidékfejlesztési pályázatokról hozott döntést a napokban a Miniszterelnökség. A tárca tájékoztatása szerint csaknem 1800 gazdálkodónak összesen mintegy 30 milliárd forintot ítéltek oda.
129 cikk 2/13 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.