2024. április 18., csütörtök, Andrea, Lima napja

Címke: okostelefonok

14 cikk 1/2 oldal

Nagy változást hozhat az eSIM-kártya

Öt-tíz éven belül már nem az okostelefonok lehetnek a mobilhálózatok elsődleges használói, hanem más hordozható eszközök.

Szélesedik a mesterséges intelligencia szerepe

A technológiai iparág szereplői a fejlődés új, korszakalkotó irányának tartják a mesterséges intelligenciát (AI), elterjedésében pedig döntő szerepet kapnak az okostelefonok.

A fiatalok egyharmada közösségimédia-függő

A magyar fiatalok 30 százaléka naponta átlagosan 1,8 órát tölt a különböző internetes felületeken – derült ki a Vodafone Magyarország és az NRC közös kutatásából.

Egészségi kockázattal is jár a hamis okostelefonok használata

Az okostelefon-hamisítás a súlyos egészségi és adatbiztonsági kockázatok mellett jelentős gazdasági veszteséget is okoz, az Európai Unió legális piaci szereplői évente átlagosan 14 millió készülék eladásától esnek el – derült ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből.

Le Monde: nyugati hírszerző szolgálatok képesek lehallgatni a légitársaságok utasait

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és az elektronikus kommunikáció lehallgatására szakosodott brit figyelőszolgálat (GCHQ) képes a légitársaságok utasai által folytatott telefonbeszélgetések lehallgatásáta és az adatforgalom megfigyelésére írta - szerdán a Le Monde című francia napilap. Az újság az ügynökség volt alkalmazottjától, Edward Snowdentől származó titkos iratokra hivatkozott.
14 cikk 1/2 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.