2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja

Címke: lemondás

249 cikk 1/25 oldal

Váratlanul lemondott a vatikáni szóvivő és a helyettese

Váratlanul lemondott a Vatikán szóvivője, az amerikai Greg Bourke és helyettese, a spanyol Paloma García Ovejero, két héttel azután, hogy Ferenc pápa egy olasz újságírót, személyes jó barátját, Andrea Torniellit nevezte ki a vatikáni médiumok szerkesztőségi igazgatójának. A pápa hétfőn elfogadta a lemondásukat, és ügyvivő szóvivőt nevezett ki.

Lemondott az Iszlám Állam elleni koalícióhoz delegált amerikai különmegbízott

Lemondott tisztségéről Brett McGurk, az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen küzdő nemzetközi koalícióhoz delegált amerikai különmegbízott, tiltakozásul amiatt, hogy Donald Trump úgy döntött, kivonja az amerikai csapatokat Szíriából – értesült az AP amerikai hírügynökség szombaton.

Bejelentette lemondását a belga miniszterelnök

Charles Michel kormánya kisebbségbe szorult amiatt, hogy az Új Flamand Szövetség nevű párt kilépett a koalícióból az ENSZ migrációs csomagja feletti vita miatt.
249 cikk 1/25 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.