2024. április 19., péntek, Emma napja

Címke: Kerék-Bárczy Szabolcs

10 cikk 1/1 oldal

Sorra hagyják el Gyurcsányt a hívek

Rövid időn belül három emblematikus arc is elhagyta Gyurcsány Ferenc pártját, most éppen Szarvas Koppány Bendegúz, a DK ifjúsági szervezetének vezetője.

Kerék-Bárczy sátorfája

A búcsúzkodó pártkalandor úgy csörtetett keresztül a hazai politikán, ahogyan csak a kaméleon és a szélkakas frigyéből született politikai paraziták szoktak.

Szűkszavú centristák

A szándék szerint egyfajta nemzeti minimumként tizenkét pontban foglalják össze azokat a célokat, amelyek mögé tömegek tudnak felsorakozni.

Tülekedés a centrumért

Bár egyelőre még csak a szerveződés fázisában vannak, az eddig jobbára a balliberális oldalon politizáló szereplők meghatározó erővé akarnak válni a politikai palettán.

Alelnöke is otthagyta az Együttet

A távozó alelnök, Pápa Levente arról is beszélt, hogy szerinte sem az MSZP, sem Gyurcsány Ferencék nem akarnak 2018-ban nyerni.

Távolmaradás és plakátszaggatás

Az Együtt elnöke, bár hazugnak tartja a kvótaellenes kormányzati kampányt, nem szaggatna plakátokat, alelnöke viszont arra buzdít mindenkit, hogy tépjék le azokat.

Marakodás a koncon

„Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart.” Seneca bölcselete a teljes magyar ellenzék jelmondatává lett mára, a Jobbiktól a DK-ig.

Kerék-Bárczy Szabolcs kilépett a DK-ból

Nevük elhallgatását kérő források úgy nyilatkoztak, hogy emberi és politikusi nézeteltérések is előfordultak a politikus és a párt között.
10 cikk 1/1 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.