Címke: Illyés Gyula

A helyzet lényege természetesen mi más lenne, mint hogy a kultúra állami vagy állami támogatottságú intézményrendszerét az eddiginél sokkal erőteljesebben kell bevonni a nyilvánosságba.

Az augsburgi csatából maradt összekaszabolt magyarok vagyunk – mondta Sinkovits Imre 1991 áprilisában, amikor a Nemzeti Színházhoz kerülve leültem vele beszélgetni.

Lehet ugyan Illyés Gyuláról a megvetés alapállásából könyvet írni, s azt tízoldalanként sírjának fotójával illusztrálni, de ez hová vezet?

Úgy tűnik, időről időre felszínre tör a kérdés: ki a magyar? Valószínű most is itt az ideje az elmélkedésnek, mert valahogy úgy alakul a világ, hogy beszélni kell erről.

Felnövekvő generációk sora nyert tőle és a műveitől bátorságot a legfőbb égető nemzeti, közösségi és erkölcsi sorskérdéseink mindenkori felmutatására.

Muszáj abbahagynom a sunyítást, ám hogy ez jobb- vagy baloldali volt-e, s merre kell fordítanom a fejem, jobbra-e vagy balra, hogy kendőzetlenül szóljak, magam sem tudom.

Aligha lehet tragikusabb és elfojtottabb egy nemzet történeti tudata, ha hiányoznak belőle azok a hangok, amelyek magát a történelmet tudnák elbeszélni.

Ezek az írások mintha a Nyugat 1933. szeptember 17–18. számában megjelent Pusztulás című esszéje szellemi földrengésének utórezgései volnának.