2024. március 29., péntek, Auguszta napja

Címke: Horvátország

802 cikk 4/81 oldal

Ostrom alatt a horvát határ

Egy európai kultúrában szocializálódott határőr pedig nem szívesen üti meg vagy fújja le a nőket és a gyerekeket. Az iráni származású embercsempész terve most nem sikerült.

Roham a horvát határnál

A nyugat-balkáni migránsútvonal lezárása óta a bevándorlók többségükben Bosznia-Hercegovinán keresztül érkeznek Horvátországba, majd onnét Szlovénián keresztül Nyugat-Európába próbálnak eljutni.

Horvátország könnyítene az állampolgárság megadásán

A horvát belügyminisztérium közvitára bocsátotta azt a törvénytervezetet, amely megkönnyítené és egyszerűbbé tenné a horvát állampolgárság megszerzését azok számára, akik horvát felmenőkkel rendelkeznek – írta a legolvasottabb újság, a Vecernji List című napilap pénteken, utalva arra, hogy a horvát kormány egyfajta demográfiai helyzetet javító intézkedéséről van szó.

Modellértékű kisebbségi politika kell

Lehetséges erős nemzeti önazonosság alapján is korrekt, méltányos együttműködést kialakítani más országokkal, nemzetekkel az EU-ban – jelentette ki Kövér László.

Egyesített per indult Sanader és Hernádi ellen

Megkezdődött a horvátországi egyesített per Ivo Sanader volt horvát kormányfő és az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen a Zágráb megyei bíróságon.
802 cikk 4/81 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.