2024. március 29., péntek, Auguszta napja

Címke: helyhatósági választások

10 cikk 1/1 oldal

Az ellenzék kilenc, a kormánytöbbség hét vajdaságot irányíthat Lengyelországban

Az októberi lengyel helyhatósági választás nyomán a széles, négy ellenzéki tömörülésből álló koalíció minden valószínűséggel kilenc vajdaságot irányít majd – közölték pénteken. Korábbi információk szerint hét vajdasági közgyűlés a kormánytöbbségé, amely továbbra is vezet a párttámogatottsági ranglétrán.

Megkezdődtek a helyhatósági választások Szlovákiában

Mintegy háromezer településen nyíltak meg a szavazóhelyiségek Szlovákiában szombaton reggel, s ezzel megkezdődtek az 1993-ban önállósult ország történetében immár hetedszer rendezett helyhatósági választások.

Helyhatósági választások kezdődtek Lengyelországban

Lengyelországban megkezdődött a helyhatósági választások első fordulója vasárnap reggel, a szavazás fontos megmérettetésének számít a jövő évi európai parlamenti és lengyel parlamenti szavazások előtt, a választási sorozatot Lengyelországban a 2020-as elnökválasztás zárja majd le.

Elmaradt a várt munkáspárti bravúr

Megkegyelmeztek a nagy-britanniai szavazók Theresa May miniszterelnöknek és a konzervatív pártnak: a kormányerő az előzetes várakozásokkal ellentétben nem szenvedett hatalmas veszteségeket.

A HDZ nyerte a helyhatósági választásokat Horvátországban

A jobboldali horvát kormányzó párt, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) lett a helyhatósági választások győztese Horvátországban – derült ki vasárnap éjjel a horvát központi választási bizottság által közzétett adatokból.

Magyar polgármester lehet Beregszászon

Várhatóan megőrizheti pozícióját Beregszász magyar polgármestere, Babják Zoltán, a vasárnap lezajlott ukrajnai helyhatósági választások után – mondta Fedinec Csilla Ukrajna-szakértő az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Magyar szempontból nagy a tét a vasárnapi ukrajnai választásokon

A kárpátaljai magyarság szempontjából nagy a tétje a vasárnapi ukrajnai helyhatósági választásoknak, ugyanis az eddigieknél sokkal rosszabb feltételek mellett kell megőriznie pozícióit a helyi önkormányzatokban, jóllehet reményre ad okot, hogy a voksolás előtt összefogott a két meghatározó ukrajnai magyar szervezet.
10 cikk 1/1 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.