2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja

Címke: gyanú

64 cikk 2/7 oldal

Barátjának adott tanácsot Ihász

Abszurdnak tartja a gyanúsítását Ihász Sándor, aki szerint csak tanácsot adott, amikor Gyárfás Tamás egy leiratot adott át neki tavaly ősszel.

Csalhatott az ellenzék a XVII. kerületben is

Egyik olvasója arról tájékoztatta az Origót, hogy az egyik rákosmentei szavazóhelyiség előtt az MSZP-Párbeszéd jelöltjének neve díszeleg, ez pedig jogszabályba ütközik.

Ingyenpia, Kalifornia, Ingatlanpanamák

Nem véletlen, hogy nem az MSZP elnöke lett a párt kormányfőjelöltje. Molnár Gyulát több bűncselekménnyel is meggyanúsították, de eddig megúszta a felelősségre vonást.

Fegyvercsempészettel vádolják a francia konzulátus két alkalmazottját

Az izraeli hatóságok letartóztatták a kelet-jeruzsálemi francia konzulátus két alkalmazottját, mert fegyvercsempészettel vádolják őket a két palesztin terület, a Gázai övezet és Ciszjordánia között - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.

Újabb zűrös Czeglédy-ügy

A Magyar Idők birtokába jutott kölcsönszerződések alapján fennállhat a jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanúja Czeglédy Csaba szocialista politikussal kapcsolatban.

Elfogtak egy terroristagyanús férfit Németországban

Elfogtak egy terroristagyanús férfit Németországban, aki valószínűleg gázolásos merényletet akart elkövetni az Iszlám Állam terrorszervezet (IÁ) nevében – jelentették csütörtökön német hírportálok.

Őrizetben a szaúdi királyi ház több tagja

Korrupció vádjával őrizetbe vették a szaúdi királyi család több hercegét, jelenlegi és volt miniszterét. Köztük van a külföldön legismertebb herceg, al-Valíd is, aki mellesleg a világ egyik leggazdagabb embere.
64 cikk 2/7 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.