2024. március 29., péntek, Auguszta napja

Címke: globális elit

6 cikk 1/1 oldal

A demokrácia felszámolása

Veszélyben van a demokrácia, ám a veszély nem a politikai szélsőségek irányából érkezik, hanem a globális pénzügyi elit és a hozzájuk kapcsolódó hálózatok felől.

A globális elit szervezeti körvonalai

Századunk kulcskérdése, hogy fogalmilag, szociológiai, politológiai, társadalomtudományi eszközökkel meg tudjuk ragadni ennek a körnek a létezési formáit.

Mindig a nép a hibás…

Az újliberalizmus abból indul ki, hogy van, létezik egy kiválasztott, globális elit, amelyik jobban tudja, hogy mi kell az embereknek, mint maguk az emberek.

Merkel és Macron közös taktikája

A két politikus következetesen és elszántan a globális világrend, a kozmopolitizmus és egy szuperföderális, nemzetek feletti Európai Unió elkötelezett híve.

Hazudni márpedig nem szabad

A kommunista rendszer bukása után a globális uralmi körök már nem érdekeltek a sajtó és média objektivitásában, a pártatlan és független tájékoztatásban.

Trump gigászi küzdelme

Trump elnöksége nem várt forgatókönyv a globális elit számára, de az az óta eltelt idő is azt mutatja, minden eszközzel az ellehetetlenítésére törnek.
6 cikk 1/1 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.