2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja

Címke: david davis

18 cikk 1/2 oldal

Spanyol akcentussal

Carlos Pastor és David Davis 1999-ben, a spanyol Valladolidnál dolgozott először egymással, Pastor több vargabetű után 2013 óta a Szeged férfi-kézilabdacsapatánál edzősködik.

Egy pohár sör még belefér

A cél egyértelmű, Veszprémben vissza akarják szerezni a bajnoki címet a Szegedtől, és a BL-ben el akarnak jutni Kölnbe, a Final Fourba.

Spanyol–kubai kettős irányít Veszprémben

A spanyol szakember vezeti az egyiptomi válogatottat, így az arab ország szövetségével is egyeztetni kellett a magyarországi munkavállalás részleteit, és ez bizony elhúzódott.

A spanyol David Davis lett a Veszprém vezetőedzője

A 41 éves tréner egy plusz egy évre szóló szerződést írt alá. Davis játékosként 2005-ben világbajnok, 2006-ban, 2008-ban és 2009-ben – a Ciudad Reallal – Bajnokok Ligája-győztes volt.

Kormányválságot okozott a brexit

Először David Davis, a brexittárgyalásokért felelős miniszter közölte, hogy távozik Theresa May kormányából, majd Boris Johnson külügyminiszter nyújtotta be lemondását.

A brit kormány szerint októberre meglesz a kilépési megállapodás

A brit kormány várakozása szerint októberre meglesz a teljes körű megállapodás a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről, annál előbb viszont ez nem valószínű - mondta kedden a kilépési tárgyalások irányításáért felelős brit minisztérium (DExEU) vezetője.

Brexit tárgyalások Barnier: még várni kell az áttörésre

Bizonyos pontokban történt némi előrelépés az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről szóló tárgyalások ötödik fordulóján, a valódi áttörés azonban még várat magára – jelentette ki csütörtökön Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója.

Brit miniszter: London tudja, hogy mennyivel tartozik az EU-nak

London jórészt tudja, hogy milyen pénzügyi kötelezettségei lesznek az Európai Unióval szemben a brit EU-tagság megszűnése után – mondta vasárnap a Brexit, vagyis a kilépési folyamat feltételeiről folyó tárgyalásokért felelős brit miniszter.
18 cikk 1/2 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.