2024. március 29., péntek, Auguszta napja

Címke: Coop

7 cikk 1/1 oldal

Minden áruházláncnál nőtt a forgalom

Megjelent tegnap a 2017-es forgalmi adatok alapján összeállított kiskereskedelmi toplista, amelyet minden évben hagyományosan a Trade magazin állít össze.

Csak a kormánnyal közösen lehet növelni a vásárlóerőt a kistelepüléseken

Vannak Magyarországon olyan kistelepülések, amelyeken csak a kormányzattal közösen lehet megoldást találni a lakosság-megtartásra és a vásárlóerő növelésére, különben csak veszteségesen lehet üzemeltetni a helyi kisboltot – mondta Pekó László, a COOP cégcsoport új elnöke a Világgazdaság hétfői számában megjelent interjúban.

Többet fogyasztunk az olcsóbb sertéshúsból

A családok megélhetését, a kereslet növekedését, a hazai sertéstenyésztés ösztönzését és az áfacsalásokkal terhelt sertéshúspiac kifehérítését szeretné elősegíteni a kormány a sertéstőkehús forgalmi adójának csökkentésével – erről Fazekas Sándor beszélt egy vecsési Coop áruházban tartott tájékoztatón kedden.

Varga: a Coop sikere magyar siker

A Coop sikere magyar siker, az üzletlánc a magyar gazdaság meghatározó szereplőjévé tudott válni, eredményesen felvette a versenyt a nagy nemzetközi láncokkal – jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a Coop Üzletlánc megalapításának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen szerdán Budapesten.
7 cikk 1/1 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.