2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja

Címke: ápolás

12 cikk 1/2 oldal

Erdei vándortáborok a Börzsönyben

Zöldellő hegyek, vadregényes tájak és a magyar történelmi emlékhelyek várják a Börzsönybe érkező diákokat, akik az Erdei vándortábor programban járhatják be az Északi-középhegység legnyugatibb tagját.

Ösztöndíjpályázatot hirdettek ápolás mesterképzési szakos hallgatóknak

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ ösztöndíjpályázatot hirdetett ápolás mesterképzési szakos hallgatóknak, az első félévben akár 640 ezer forintot is jelentő ösztöndíjra október 25-éig lehet pályázni – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága az MTI-vel szombaton.

Sok időst a gyermeke ápol

Idős szüleik rendszeres gondozásában, nem anyagi jellegű támogatásában az európai országok közül a déli és keleti államokban, köztük hazánkban vesznek részt a felnőtt gyermekek a legmagasabb arányban – derül ki egy demográfiai tanulmányból.

Stabil a buszbaleset sérültjeinek állapota

A csuklótörést szenvedett sérültet megoperálták, a másod- és harmadfokú égési sérüléssel kezelt betegeknek eddig nem volt szükségük műtéti beavatkozásra.

Rendőr mentette meg egy határsértő életét Ásotthalomnál

Egy rendőr mentette meg egy rosszullét miatt eszméletét vesztő határsértő életét Ásotthalom közelében – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata pénteken az MTI-t.

Szakápolási otthonok jöhetnek létre

A kórházak helyett úgynevezett szakápolási otthonokban láthatják el a jövőben azokat, akik csupán szakápolásra szorulnak– értesült a Magyar Idők.
12 cikk 1/2 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.