2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja

Címke: Alekszandr Bortnyikov

7 cikk 1/1 oldal

Bombafenyegetés: ismét több ezer embert evakuáltak Moszkvában

A szombati nap sem telt el bombafenyegetések nélkül Moszkvában: több mint ötezer embert kellett evakuálni tucatnyi épületből, de – mint utólag kiderült – minden esetben vaklárma miatt – közölték vasárnapra virradóra orosz hírügynökségek.

Váltanak a terrorszervezetek: ez lehet az új stratégia

Az Iszlám Állam és más terrorcsoportok változtatnak eddigi taktikájukon és harcosaikat Afganisztánba, Jemenbe és Afrika belsejébe telepítik, valamint tárgyalnak az esetleges egyesülésről is.

Titkos terrorsejtek követték el a szentpétervári merényletet

Titkos terrorsejtek tagjai voltak a szentpétervári metrórobbantás nyomán őrizetbe vett személyek – közölte Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója a Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság keddi moszkvai tanácskozásán.

Moszkva és Kairó megállapodott a kétoldalú légiközlekedés felújításáról

Oroszország és Egyiptom megállapodott, hogy a lehető legrövidebb idő alatt helyreállítja a két ország közötti légi közlekedést, azzal a feltétellel, ha az orosz állampolgárok számára szavatolni fogják a legmagasabb biztonsági előírások betartását – jelentette ki szerdán Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután fogadta egyiptomi kollégáját, Számeh Sukrit.

Az Iszlám Állam lerohanhatja Közép-Ázsiát

Az orosz biztonsági szolgálat vezetője szerint mind nagyobb a veszélye annak, hogy az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet, vagy az ugyancsak szélsőséges muszlim tálibok lerohanják Közép-Ázsiát.
7 cikk 1/1 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.