Az efféle katasztrófák azonban, ha mégoly barátságtalanul is, de fontos visszajelzéseket adnak erdőink gyengéiről. Ezek jobb ismeretében elképzelhető, hogy egyes, eddig bevált erdőgazdálkodási módok átgondolásra szorulnak, és néhány évtized múlva egészen más kép él majd bennünk az erdőről.
Ódor Péter, az MTA Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa és kollégái arra voltak kíváncsiak, miként reagál egy erdő a különféle művelési módokra, méghozzá nem megfigyeléses módszerrel, hanem a lehetőségekhez képest szabályozott kísérleti körülmények között.
Egy Pilisszentkereszt melletti gyertyános-tölgyest találtak alkalmasnak a vizsgálatra, ahol a kísérletet a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársaival közösen alakították ki. Ez az ökoszisztéma eléggé homogén volt ahhoz, hogy hat, hasonló méretű és fekvésű részt jelöljenek ki rajta a vizsgálatok céljára. Ezek mindegyikén létrehozták a következő típusú területeket: érintetlen kontroll, bontóvágás, lékvágás, tarvágás (benne hagyásfacsoporttal).
Az egyes területeken folyamatosan műszerekkel mérik a mikroklíma, a talajviszonyok, az aljnövényzet és egyes állatcsoportok (futóbogarak, pókok, televényférgek) változásait.
A kísérlet hosszabb távon szolgáltat majd kézzelfogható eredményeket, annyi azonban már ma is látszik, hogy a hatalmas vágásterületeken az erdőben megszokottól igencsak eltérő mikroklíma uralkodik. Az extrém hőingadozás és az óriási esőket követő hosszú száraz időszakok itt könnyen átbillenthetik a kis fácskákat a tűréshatárukon, miközben egy kisebb lékben – vagyis néhány fa kivágásával létrejött nyílt területen –, a kedvezőbb mikroklímában túlélnének.
Az átgondolt erdőgazdálkodás mellett érdemes odafigyelni a tágabb perspektívára is. – Fontos, hogy a természetvédelem ne megőrzendő szigetekben, foltokban, hanem táji léptékben gondolkodjon – mondja Ódor Péter, aki szerint a gazdálkodás alatt álló területek ideális esetben átjárókkal összekötött élőhelyek mozaikjaként működhetnek.
Egy ilyen nagy, összefüggő rendszer képes elviselni egy-egy durvább erdészeti beavatkozást vagy természeti csapást, hiszen az egyik foltból kiszoruló élőlények egy másikban meghúzhatják magukat, és később visszahódíthatják a területet.