Tiglezán József 30 éve, a Ceausescu-rendszer elől menekült Svédországba több társával együtt. Most viszont már Magyarországra költözne, vagy vissza Erdélybe. Úgy látja ugyanis, hogy minden problémájával együtt sokkal élhetőbb, szabadabb és demokratikusabb ez a világ, mint amiben most kell élnie. A stockholmi önkormányzat munkaerő közvetítő hatóságánál dolgozó férfi nyíltan beszélt arról, hogy léteznek a letagadott no-go zónák, ahová a rendőrök, mentők és tűzoltók is félve mennek ki. Naponta történnek gyilkosságok, amelyeket a sajtó elhallgat, a különböző hátterű bevándorló-csoportok között pedig rendszeresek a bandaháborúk. Simon-Palov Judit interjúja.
Stockholm egyik elővárosában él. Biztonságos az a környék?
Az ország egyik legbékésebb és legnyugodtabb helye volt ez néhány évvel ezelőttig. Az elmúlt években viszont mind rosszabb és rosszabb. Tőlünk három kilométerre tegnapelőtt este egy férfit agyonlőttek. A város északi részén ugyanaznap két férfit egy autóban sebesítettek meg súlyosan ugyancsak fegyverrel. Tegnap este pedig Malmöben késeltek meg valakit, aki életét vesztette. Ezek a napi szintű hírek és folyamatosan egyre szörnyűbbeket lehet hallani
Lehet valamit tudni az áldozatokról vagy a gyanúsítottakról?
Soha nem jelenik meg a médiában, hogy kikről van szó. Mindent genderesítenek. Nem adnak meg sem a nemre, sem a bőrszínre, sem pedig a származásra vonatkozó adatokat. Van azonban kivétel. Svédországból többen visszamentek Szíriába harcolni a radikális erők oldalán és a svéd sajtóban folyamatosan úgy emlegetik őket, hogy svéd állampolgárok, akik fogságba estek Szíriában. Később aztán kiderül, hogy valójában bevándorlók, akik vagy itt, vagy máshol radikalizálódtak. A bűntényeket, amiket a városban követnek el, a média soha nem közli, csak ha már bizonyított az elkövető kiléte. Olyankor mindig kiderül, hogy idegenek az elkövetők. Nem vezetnek statisztikát arról, hogy a bűnesetek elkövetői milyen származásúak, mert mindenkit egyenlőnek tekintenek. De tavaly egy rendőrtiszt a médiában és a közösségi oldalán is nyíltan kiírta, hogy az elkövetők nagyrésze bevándorló. Ebből hatalmas botrány lett, a munkaadója gyűlöletbeszéd miatt feljelentette és kényszerítette, hogy visszakozzon. Nem vonta vissza az állításait.
Állítólag a rendőrség kötelékéből egyre többen lépnek ki, ahogy erről a napokban egy svéd-magyar származású hölgy beszélt a magyarországi köztévében…
Igen. A rendőrök nyíltan kimondják, hogy nem bírják a munkát, az alacsony fizetésüket, miközben mind veszélyesebb a munkájuk. Bizonyos városrészekben a rendőrség sem mehet be bizonyos helyekre, ahogy a mentők és a tűzoltók sem.
Ezek lennének az ún. no-go zónák?
Igen, tulajdonképpen no-go zónák, ott szociálisan kitett területnek hívják kifinomult kifejezéssel. Ezekben többnyire munkanélküli külföldiek élnek. Igen, ezek azok az állítólag nem létező no-go zónák, ahol gyakran provokációk történnek. Kihívják például a rendőrséget csak azért, hogy megdobálják petárdákkal. Sokszor a mentő sem tud bemenni, mert nincs rendőri kíséret, sok rendőr pedig nem akar ilyen helyekre menni. Van, hogy buszokat, vagy a hidakról a HÉV-et dobálják meg kövekkel. Gyakran centiméterek választják el az utasokat attól, hogy eltalálják őket.
Hol vannak ezek a területek?
Sok helyen, nem is messze a városközponttól. Ezek többnyire fejlődő városrészek voltak, amelyekkel az volt a cél a 70-es években, hogy kisebb központokat hozzanak létre. Van olyan városrész, ami gyakorlatilag az ország szilikonvölgye, de rengeteg bevándorló él már ott. Nappal nagyon színes, a világ minden részértől érkeznek kutatók, cég-megbízottak. Este pedig a helyi lakosság veszi át, és akkor már vannak veszélyesebb részek, ahová nem járnak kívülről emberek, mert félnek, mert kellemetlenül érzik magukat. 10-15 évvel ezelőtt még szívesen jártunk oda vásárolni, még azon is gondolkodtunk, hogy oda is költözhetnénk. Mára azonban bevándorló csoportok között is kialakultak ott bandaháborúk, a rendfenntartókat pedig távol tartják. Kialakultak párhuzamos társadalmak.
Kikkel kerül kapcsolatba a napi munkája során?
Jórészt szomáliai vagy közel-keleti bevándorlókkal. Egy önkormányzati hatóságnál dolgozom, amely besegít az állami munkaközvetítőknek. Olyan bevándorlókkal foglalkozom, akiknek fizikai, pszichikai problémáik vannak, esetleg büntetett előéletűek, valamilyen függőségben szenvednek. Őket próbáljuk rehabilitálni és munkába állítani. Statisztikák mutatják, hogy ezek a bevándorlók körülbelül 8 év után jutnak munkához. Évekig tart, hogy a nyelvet legalább minimálisan megtanulják, és valamilyen munkára betanítsák őket, de nagyon alacsony szintű munkák ezek. Nagyon kevés a tanult ember közöttük, elenyészően kevés.
Miből élnek ezek az emberek, amíg nem tudnak elhelyezkedni?
Szociális segélyen vannak, amit az önkormányzat fizet. Azért is hívták életre a hatóságot, mert minden egyes munkába állított ember pénzt spórol meg Stockholm önkormányzatának. A segélyen kívül ugyanis a házbérüket, a gyerektartást, a taníttatást és az önkormányzati dolgozók munkáját is ki kell fizetni, ami rengeteg pénzt visz el. Ez a költség a kitett városrészekben különösen magas.
Hogy bírja az önkormányzat a megnövekedett terheket?
Minden bevándorló után kapnak egy bizonyos mértékű országos segélyt, miután az állam kötelezi az önkormányzatokat arra, hogy migránsokat fogadjanak be. Gyakorlatilag kényszerítik a helyhatóságot. Az emberek ezt elfogadják, mert az a kommunikáció, hogy szerencsétlen sorsú menekültekről van szó, akiken segíteni kell. De az újonnan érkezett migránsok például naponta körülbelül 190 euro-ba kerülnek, ráadásul lakást kell kapniuk. Egy Malmöben élő ismerősöm mesélte, hogy az önkormányzati lakássorokat eltüntették és migránsoknak adják ki. A 2015-ös erős hullám után pedig, amikor egy év alatt több mint 150 ezer migráns érkezett, akkor aki tudta, kihasználta ezt, az állam pedig kifizette az alaposan felvert bérleti díjakat. Ezt viszont valahonnan el kell venni a központi költségvetésből.
Jól érzi magát még Svédországban?
Nagyon szeretem az embereket, természetet, az országot úgy, ahogy volt, a korábbi bevándorlókkal együtt. Az azonban, ami most történik, ijesztő. Nyugtalan vagyok, ha sötétedéskor a feleségem még nem jön haza a munkából. Nem szívesen megyünk ki moziba, színházba hétvégén. Rengeteg dolog elkedvetlenít. Az ismerőseim is azt mondják: szeretnének már hazaköltözni, mert ez nem az az ország, ahová 30 éve kijöttünk.
A munkahelyén nem bántják, amiért véleménye van és el is mondja?
Nálunk az van, hogy ha valaki magyar, akkor az definíció szerint fasiszta, vagy náci. Ez nem jelent gondot, de félni nem szeretnék, mint annak idején Romániában. Egyelőre még szólásszabadság van, bár most a jobb és a baloldali pártok együtt próbálják a szólás- és sajtószabadságot megnyirbálni alkotmányos alapon. Ezt senki nem kritizálja, miközben Magyarországot ennél kevesebbért is. Mi vágyunk vissza és előbb utóbb Magyarországon, vagy Erdélyben akarunk élni.
Miért éppen ide akar hazajönni?
Sokkal szabadabb és demokratikusabb ország Magyarország. Még mindig emberibb és élhetőbb. Félünk autóval elindulni Franciaország, vagy Németország irányába. Lengyelországban viszont gyakran megállunk, Magyarországon pedig mindig olyan, mintha ünnep lenne, amikor hazajövünk. Itt, Svédországban azt látom, mint Romániában 30 éve. 10 évvel ezelőtt ellátogatott Csaba testvér Stockholmba. Megkérdezték tőle, hogy miért épp ezt a várost választotta. Azt felelete: azért jön ide, hogy egy kicsit a jövőbe nézzen. Ahol ma van Svédország, ott lesz nemsokára Magyarország, Románia, Erdély. Jó lenne, ha az emberek tényleg megnéznék, hogy mi folyik itt, és úgy gondolkodnának el, hogy milyen jövőt akarnak Magyarországon és Erdélyben.
A teljes beszélgetés itt meghallgatható: