Máig nem sikerül kihevernie az ellenzéknek az április 8-i óriási pofont, sőt a vesztes pártok lassan atomjaikra hullanak. Emlékezetes, hogy az urnazárás pillanatában még a NER bukását ünnepelték, aztán jött a hideg zuhany, a totális összeomlás.
Első nekibuzdulásukban többek választási csalást kiáltottak, utóbb azonban kiderült, hogy vitatott döntésével a fideszesnek kikiáltott Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria nem az ellenzéket, hanem éppen a kormánypártokat rövidítette meg egy mandátummal.
Ezek után a magyar vidéket vették célba: egymást követték a közmunkával megvett vagy megzsarolt, primitív, csak a „királyi tévéből” és a „kormányszócső” megyei lapokból tájékozódó szavazókat kárhoztató Facebook-posztok, cikkek és kommentárok.
Az ellenzék poszttraumás stressz-szindrómájának az egymásra mutogatás lett a következő tünete. Többnyire az LMP-t hibáztatták azért, mert nem vállalt szorosabb együttműködést a Gyurcsány-korszakot kiheverni képtelen és máig a bukott miniszterelnök gravitációs terében keringő szocialistákkal és a Párbeszéddel.
Végül a választás óta még népszerűtlenebbé vált pártok önmaguk ellen fordultak: soraikban árulókat, „Fidesz-kémeket” keresnek, és megkezdődött az MSZP, a Jobbik és az LMP szétesése.
A választási vereség – eddig – egyedül a Demokratikus Koalíciót nem rázta meg.
ÖSSZEOMLÓ KÁRTYAVÁR
A súlyos kudarc láttán már a választás estéjén benyújtotta lemondását az MSZP teljes elnöksége. A szocialisták a Párbeszéddel szövetségben, Karácsony Gergely személyében külsős miniszterelnök-jelölttel vágtak neki a választásnak, és még így is éppen csak megugrották a parlamenti küszöböt.
Az MSZP mélyrepülését jól ábrázolja, hogy míg az előző Országgyűlésben 28 fős frakciója volt, most csupán tizenhat képviselőt juttatott a parlamentbe. Ebből ráadásul egyiküket, Burány Sándort kölcsön kellett adniuk a Párbeszédnek ahhoz, hogy Karácsony Gergelyék is önálló frakciót alakíthassanak.
A „változás szövetsége” azonban kártyavárként omlott össze, amikor a képviselőcsoportnak a Liberálisoktól jött tagja, Bősz Anett bejelentette: kilép a Párbeszéd frakciójából. Szerinte korábbi megállapodásuk ellenére a Liberálisok nem kaptak volna elegendő felszólalási lehetőséget és önállóságot a parlamenti munkában.
Bár a magát függetlenként beállító Mellár Tamás csatlakozásával végül megmenekült a Párbeszéd képviselőcsoportja, közben újabb botrány pattant ki, amikor kiderült: az MSZP – a teljes elnökséggel együtt még a választás éjszakáján lemondott – korábbi elnöke, Molnár Gyula titokban írt alá megállapodást arról, hogy évi hatvanmillió forinttal támogatják a Liberálisokat.
A történtek után fegyelmi eljárás indult Molnár ellen, akit akár ki is zárhatnak a pártból. Talán nem véletlen, hogy a napokban Hiller István volt választmányi elnök bejelentette háttérbe vonulását, aki előtt olyan szocialista prominensek hozták meg ezt a döntést, mint Bárándy Gergely, Velez Árpád vagy a mandátumáról lemondó volt elnökhelyettes, Gőgös Zoltán.
Egy lépés hátra
Mindeközben egyre keményebb kritikák fogalmazódnak meg a pártvezetés felé a tagság részéről. Az MSZP hajdú-bihari választmánya állásfoglalásában úgy fogalmazott: vidéken már észre sem vennék az emberek, ha a párt megszűnne, ám a vezetők folytatják kicsinyes harcukat a parlamenti pozíciókért és „enyhén büdös pecsenyéjüket próbálják sütögetni”.
A testület ezért azt javasolja, hogy „mindazoknak, akiknek szerepük volt a párt leépülésében, ideje hátrébb lépniük”. Ilyen hangulatban készül az MSZP a júniusi tisztújító kongresszusára, ahol az egymástól lehető legtávolabb eső elképzelések közül kell választaniuk a küldötteknek.
Míg például Kunhalmi Ágnes teljes baloldali összeolvadást szorgalmaz, addig Szanyi Tibor egyenesen felszámolná a zsinórban három választást elveszítő MSZP-t, majd „Szocialisták” néven szervezné újjá a pártot.
Mindazonáltal várhatóan a nem túl karakteres Tóth Bertalan frakcióvezető, illetve a korábbi elnök, Mesterházy Attila közül kerül majd ki a párt új vezetője. Mialatt a szocialisták és szövetségeseik az egyik botrányos ügyből a másikba keverednek, Gyurcsány Ferencék a stabilitás állócsillagaként tündökölnek, és joggal hangoztatják, hogy a DK-t semmiféle belső válság nem terheli.
Pofon az ökopártban
A választást követően az LMP-ben is jobban kiütköztek a személyi konfliktusok. Az etikai bizottság május 24-i döntése értelmében a párt tudta nélkül ellenzéki összefogásról tárgyaló volt társelnök, Hadházy Ákos két évig nem pályázhat tisztségekre, Sallai Róbert Benedek volt elnökségi titkárt pedig első fokon kizárták az LMP-ből Hadházyval tettlegességig fajuló vitája miatt.
Mindezt tetézi, hogy Hadházy azzal vádolta meg Sallait, illetve a közélettől korábban visszavonuló pártalapító Schiffer Andrást, hogy LMP-s jelölteket zsaroltak: ne lépjenek vissza. Ezt az érintettek visszautasították, ám azt, hogy az LMP-ben még így is erős a belső feszültség, a múlt hét végi, előre hozott tisztújító kongresszus eredménye is jól mutatta.
A kihívó nélkül induló Szél Bernadett csupán a küldöttek 60 százalékának szavazatát kapta meg úgy, hogy a másik társelnököt, Keresztes László Lórántot 77 százalék támogatta.
Pénzügyi botrány is megtépázta az egykori zöldpártot, ugyanis tízmillió forintot követel az LMP-től a választás előtti belső szabotázsra hivatkozva távozó Ron Werber izraeli kampányfőnök. Róna Péter közgazdász, az LMP programírója pedig kedden jelentette be, hogy otthagyja a pártot. Szerinte a párt rossz irányba tart, kiüresedett.
Radikális tisztogatás
„A helyzet az, hogy a Jobbik lelkét, amelyet 2006 után az én vezetésemmel adtunk ennek a közösségnek, most az én vezetésemmel vettük el. Igen. Ez történt” – írta Vona Gábor, a Jobbik előző elnöke két évvel ezelőtt, utalva arra, a párt egy egészen új irányt vesz. A
Jobbik széthullása már ekkor elkezdődött. Ugyanebben az évben, amikor a Jobbik nem szavazta meg a tömeges migráció elleni alaptörvény-módosítást, a pártot elérte az első kilépési hullám.
Az önként feloszlott szervezetek azonban nem bizonyultak elég intő jelnek a Jobbik vezetői számára, Vona kitartott a néppártinak nevezett politika mellett, és magabiztosan ment neki a választásoknak. A kampányban igyekeztek minden szavazói réteget megszólaltatni, kivéve azokat a nemzeti radikálisokat, akik 2014-ben bevitték a pártot az Országgyűlésbe.
Amellett, hogy együttműködésről beszéltek az LMP-vel és a Momentummal, szavazóikat pedig nem saját jelöltjük, hanem a legesélyesebb ellenzéki jelölt támogatására biztatták, Mirkóczki Ádám meg is tagadta a Jobbik múltját.
A frakciószóvivő kijelentette: „az a retorika, ami 2010 előtt ment, az volt a nem igaz”. Az egyre eszkalálódó belső feszültség ellenére a tagság kitartott a Jobbik mellett, mert Vona Gábor korábban azt ígérte: ha a párt 2018-ban nem nyeri meg a választásokat, lemond elnöki pozíciójáról.
Márpedig a bukás előre borítékolható volt, pontosan a párt eredeti irányvonalának, eszmeiségének elhagyása miatt. A Jobbik pedig nemhogy nem nyerte meg a választásokat, de a szavazóiból is veszített. Vona a választás estéjén bejelentette lemondását, sőt képviselői mandátumát sem vette át.
Harc a Jobbikért
A párt szétesésének újabb fejezete akkor kezdődött, amikor Toroczkai László bejelentkezett a Jobbik elnöki posztjára. Miközben a lemondott Vona Gábor és Szabó Gábor pártigazgató mindent megtett, hogy a pártot a néppárti úton tartó Sneider Tamás legyen a Jobbik új elnöke, az elmúlt években háttérbe szorított nemzeti radikálisok ébredezni kezdtek, és egyre többen álltak Ásotthalom polgármestere, a párt volt alelnöke mellé.
Az út tehát látszólag megnyílt a megtisztulás felé, ám az elnökválasztáson Toroczkai 22 szavazattal alulmaradt Sneiderrel szemben. Az eredmény egyértelművé tette azt, amit a Jobbik vezetése folyamatosan cáfolt: hogy a pártban nincs egység, megérett a szakadásra.
Toroczkai, aki szerint az elnökválasztási kampányban a Jobbik vezetése nem játszott tiszta lapokkal, nem hagyta annyiban a dolgot, és Mi magunk néven platformot hozott létre a párton belül azzal a céllal, hogy – mint fogalmaztak – visszaadják a Jobbik lelkét, amit Vona vett el két éve. Az új vezetőség illegitimnek nevezve a platformot, etikai és fegyelmi eljárást kezdeményezett Toroczkai ellen. A platform azonban működik, a Jobbik pedig jobb híján a mozgalmat nyíltan támogató Dúró Dórával igyekszik most példát statuálni.