Az alábbiakban Nyáry Krisztin író, irodalomtörténész Facebook bejegyzését idézzük:
A Castro bűneit relativizáló, vagy őt egyenesen felmentő nyugati vezetők (főleg Trudeau, de Obama és Juncker is) a demokratikus államok legrosszabb arcát mutatják. Félnek – nem ok nélkül – szélsőjobboldal megerősödésétől és a jobboldali populistáktól, ezért a halálos ágyán megsimogatják a véreskezű baloldali diktátort. Elég undorító, ráadásul semmi hozadéka.
Castro semmivel sem volt jobb, mint kelet-európai diktátor társai. Egy Jaruzelski vagy Brezsnyev bossanova-ritmusban, sötétkék egyenöltöny helyett egyenruhában. Ezernyi példát lehetne hozni, itt van mindjárt a megosztott cikkben végignézhető francia dokumentumfilm a kubai kényszermunkatáborokról.
A 60-as évek közepétől – Castro sajtóban is meghirdetett parancsára – a rezsim Gulághoz hasonló munkatáborokat hozott létre, amelyeket eufemisztikusan a „a termelést támogató hatonai egységnek” neveztek. Egyszerre kb. 30 ezer „nemkivánatos” kubai állampolgár raboskodott a spanyol rövidítése alapján UMAP-nak nevezett táborokban, egykori tőkések, az önkéntes közmunkát megtagadók, homoszexuálisok, Jehova tanúi, katolikus és a protestáns papok vagy egyszerűen csak másként gondolkodó értelmiségiek. A rabok egy része ítélet nélkül került a táborokba, és természetesen ma sem lehet tudni, hányan haltak meg ott.
„Legendás forradalmár és szónok, akivel megtiszteltetés volt találkozni.” Az. Merci monsieur Trudeau.