2024. április 19., péntek, Emma napja
Belföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://www.magyaridok.hu/belfold/hadhazy-szerint-azzal-hibaztak-hogy-elindultak-a-valasztason-3030574/

Hadházy szerint azzal hibáztak, hogy elindultak a választáson

Hadházy Ákos az Átlátszó.hu-nak adott interjút, ebben egyebek mellett Ron Werber izraeli kampánytanácsadó távozásának okáról és arról is beszélt, hogy miként csapta meg a fideszeseket a börtön szele a hódmezővásárhelyi választás után. Az LMP szervezeti gyengeségéről és a választási vereség okairól értekezett hetfőn Szél Bernadett pártelnök is, aki az Inforádióban igyekezett magyarázatot adni a kudarcra.

Az LMP leköszönő társelnöke az Átlátszó.hu-nak adott interjút, ebben pedig a hétfő délelőtti MTVA-s szereplésével ellentétben részletesen válaszolt az ex-Magyar Nemzet-es Lakner Gábor kérdéseire. Így azt is kifejtette, hogy az izraeli kampányguru miért hagyta ott az LMP-t a kampány közepén. Hadházy cáfolta, hogy Ron Werber feladata az lett volna, hogy „boszorkányos, ellenfelet lejárató ügyeket” vigyen az LMP-nek, majd azt állította, hogy a tanácsadó leginkább plakátok és rendezvények stylistjaként működött közre a választási hajrában.

Megtudtuk, hogy a korrupcióinfó ötletgazdájának is elkerekedett a szeme egy-egy ruha költségeit látva, persze ő ezzel kapcsolatban sem talált a párton belüli visszaélésre utaló nyomot. Hadházy szerint a sajtóhírekkel ellentétben nem ahhoz kellett nekik Werber segítsége, hogy a kormányról rosszakat mondjanak, hiszen „az megy nélküle is”.

A politikus szerint Werber távozásának technikai okai voltak, mivel nem tudta kivitelezni azt a fajta nagyívű kampányt, amit elképzelt. Ennek magyarázata Hadházy szerint az anyagiak­ban keresendő, de – mint mondta – azt is megérti, hogy Werber a szakmai reputációját nem akarta veszélyeztetni. A politikus úgy vélekedett: Werber nem tudta hozni a kívánt színvonalat, az ellenzék pedig egyenlőtlen feltételekkel indult a kormánypárttal szemben.

– Előre lehetett tudni, hogy ez egy tisztességtelen választás lesz – jelentette ki Hadházy, aki szerint az ellenzék egyetlen hibát követett el: elindult a választáson. Az LMP eddigi társelnöke az interjúban arra is kitért, miért gondolja úgy, hogy az ellenzék ramaty állapotban van, majd közölte: a vereség következményei beláthatatlanok. A politikus hétfőn a Klubrádióban konszenzust remélve tárgyalni hívta az ellenzéki pártokat, Kunhalmi Ágnes azonban közölte, hogy az MSZP nem ért egyet a parlamenti munka bojkottjával, így az összehangolt együttműködésre nem sok esély van.

A volt és a jelenlegi társelnök a kudarcot magyarázta
Fotós: Katona Vanda

Szél Bernadett, az LMP társelnöke tegnap az Inforádió Aréna című műsorában a választási eredménnyel kapcsolatban arról beszélt: a szervezeti gyengeség, a kormánypropaganda és az időhiány miatt buktak ekkorát.

– Hét hónapot töltöttem terepen, folyamatosan támogattam a területi szerveket, azt gondoltuk, közelebb van a kormányváltás; többet kellett volna azért tennünk, hogy a hálózatunk életképes legyen, most az elszámolás ideje van magunkkal – fogalmazott, hozzátéve: a választók jogosan csalódtak az ellenzékben, most a szembenézés ideje van. Mint mondta, tömegek tüntetnek kint az utcán, és változást akarnak, arra kell figyelni, hogy akik nem Orbán Viktorra szavaztak, ők ne érezzék azt, hogy elvesztegetett idő volt. A politikus ugyanakkor hibának nevezte, hogy az ellenzéki pártok bűnbakot akartak keresni, amelynek ő volt a célpontja.

– Lúzer dolog másokat hibáztatni, amikor az elszámolás ideje van – jelentette ki Szél Bernadett, aki arra is kitért, hogy a Fidesz csakis választási csalással tudott ekkora győzelmet aratni.

– Nem találtunk megnyugtató dolgokat, ezért oknyomozó újságírókat vonunk be a választási csalás leleplezésére, hogy az érdemi, politikai munkára tudjunk koncentrálni; nem adjuk könnyen a bőrünket – mondta a párt társelnöke.

2019. február 6-tól a Magyar Nemzet néven jelenünk meg. Az oldal elérhetősége www.magyarnemzet.hu. Ha a Magyar Nemzet mérvadó híreit szeretné e-mailben megkapni, nincs más teendője, mint (február hatodika után) IDE kattintva feliratkozni hírlevelünkre, mi pedig napi két e-mailben elküldjük Önnek legfontosabb cikkeinket. (A szolgáltatás továbbra is ingyenes marad!)

Kiemelt

Tükörkép
Talán nem könnyelmű kijelentés minden idők legnépszerűbb szabadidős elfoglaltságának nevezni a kártyázást. Napjainkban is tízmilliók ülnek a kártyaasztalokhoz.

Poszt-trauma

„Celebügyvéd” bosszankodik Orbán Viktor miatt
Persze csak mint „független”.

Poszt-trauma

A fake news média hatalmas pofont kapott
Kezdhetnek félni a ballib hírhamisítók.

Poszt-trauma

Az ECHO TV munkatársa helyre tette a kekeckedő jobbikosokat
Így maradnak érv nélkül, ha értelmes beszélgetőtárssal találják szemben magukat.

Poszt-trauma

Lukácsi hangján szólalt meg Beer
A püspök szerint nemes célok vezérlik a ballibeket?

Hirdetés

Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.