Érdemes pontosan megfogalmazni, mi mindentől félünk. Egészen ambivalens párokra fogunk bukkanni: félünk a változástól, de a megrekedéstől is. Félünk a magánytól, de néha a kapcsolódástól is. Félünk a haláltól, de az élettől is – kezdte Miskei Anikó a Félelmeinkből erőforrás című előadáson, ahol elsőként azt hangsúlyozta: a félelem nemcsak érzés, hanem még inkább attitűd.
Azonban a mi döntésünkön múlik, hogy mit kezdünk vele: elmenekülünk vagy szembenézünk velük. A szakember felidézte, egy Michelle Poler nevű nő rájött, a félelmei akadályozzák meg abban, hogy olyan életet éljen, amilyet igazán szeretne. Ezért eldöntötte: összeírja a száz legnagyobb félelmét, majd ezeket egymás után legyőzi.
A magának állított kihívások során rájött: valójában mindössze hét dologtól fél. A fájdalomtól, a veszélytől és az undortól, amelyek univerzális félelmek. Fél az elutasítástól és azoktól a helyzetektől, amelyekben zavarba jön: ezek kulturális félelmek. Végül pedig a személyes félelmei az egyedülléttől és a kontroll elvesztésétől való félelem voltak.
Másrészt minden egyes alkalommal arra kellett rádöbbennie, hogy ezek a helyzetek a valóságban soha nem voltak annyira szörnyűek és félelmetesek, mint ahogy az a fantáziájában megjelent.
– Már az is segíthet, ha tudatosítjuk: nem magától a magánytól, a jövőtől, a nyilvános szerepléstől félünk, hanem attól, hogy majd ezeket a szituációkat nem tudjuk kezelni. Az, hogy ki mennyire fél, elsősorban nem veleszületett adottság, hanem az édesanyához való kötődési viszony határozza meg – vélekedett a szakember. Mint mondta: ha egy gyerek biztonságban érzi magát az anyja mellett, tudja, hogy van, aki vigyáz rá, akkor sokkal bátrabb lesz, el mer menni mellőle, hogy felfedezze a világot.
– Sok szülő túlfélti a gyerekét, és folyamatos aggódásával – tudat alatt – azt üzeni: „A világ veszélyes hely, te pedig nem vagy elég hozzá, hogy megbirkózz vele.” Holott életünk során számos olyan helyzet adódik, amikor arra kényszerülünk, hogy kilépjünk a komfortzónánkból. Ilyenkor a kezünkben van a döntés, hogy rettegünk és elfutunk, vagy vállaljuk a kockázatot és szembenézünk a szituációval, egyúttal pedig önmagunkkal is – tette hozzá.
A pszichológus az előadás során megosztott néhány praktikus ötletet, amelyekkel csökkenthető a félelem érzése. Egy helyzetet sokszor automatikusan felcímkézünk, de lehet, hogy néha nem megfelelően.
– Egy randevú előtt nagyon hasonló testi érzeteink vannak, mint akkor, ha a főnökünk beszélni akar velünk, és fogalmunk sincs, mire számítsunk. Érezzük a gyomrunkban, a torkunkban, a szívdobogásunkon, hogy itt bizony stresszhelyzet állt elő. De míg egy randinál izgatottnak mondjuk magunkat, egy munkahelyi szituációban inkább félelemmel telinek – mondta Miskei Anikó, aki szerint bátran kérdőjelezzük meg ezeket a címkéket.
A szakember azt javasolta, ha elhatalmasodna rajtunk a félelem, a földelés gyakorlata segíthet. Keressünk magunk körül öt dolgot, amit látunk, négyet, amit megérinthetünk, hármat, amit hallunk, kettőt, aminek érezzük az illatát és egyet, amit ízlelünk. Ezzel a gyakorlattal könnyen visszairányíthatjuk a figyelmünket a jelenre.
A félelem ugyanis legtöbbször akkor erős, ha a jövőre fókuszálunk. Félelmeink tehát gyakran arra késztetnek minket, hogy megálljunk, visszahúzódjunk. De amint elkezdünk olvasni belőlük, feltárják lehetőségeinket is.
Ugyanis mindig egy belső vélt vagy valós hiányunkat jelzik. Ha ellenségnek tartjuk a félelmeinket, akkor beszűkül, megreked az életünk. De ha kíváncsisággal fordulunk feléjük, akkor a személyes fejlődésünk legnagyobb katalizátoraivá válhatnak.