A Gulag közös élménye az Elbától keletre élnőknek – hangsúlyozta a közös emlékezés fontosságát Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere tegnap, a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) tartott Gulag-GUPVI – A szovjet fogság Európában című nemzetközi konferencián. A Szovjetunióba hurcolt magyar rabok és kényszermunkások emléknapja alkalmából szervezett eseményen elmondta: a Gulag-emlékévvel a kormány rá akarja irányítani a figyelmet a hetven évvel ezelőtti eseményekre, mindazokra, akik az Elbától Vlagyivosztokig megtapasztalták a szovjet diktatúra igazi arcát, a jogfosztottságot, a kitaszítottságot. A tárcavezető kiemelte: sok tartozásunk van, többek között a tudománynak is, ezért örül, hogy végre az MTA-n van egy antikommunista konferencia, mert a tudomány adós az akkori események teljes feltárásával. Balog Zoltán szerint az áldozatok iránti tiszteletadás és a tudományos munka nem szétválasztható, de megkülönböztethető.
A tettesekről is kell, sőt szükséges beszélni, mert ennek is eljött már az ideje. Célként fogalmazta meg – utalva az emlékévekre –, hogy közös veszteségnek tekintsen mindenki minden magyar embert, aki áldozattá vált 1920-ban, 1939-ben, 1944-ben, 1945-ben vagy 1956-ban. Ha ez megvalósul, akkor abból nemcsak a jelen, hanem a jövő Magyarországa is profitálni fog. A megjelent külföldi vendégekhez is szólva kiemelte, a Gulag közös élményünk, ehhez kapcsolódik a rabság tapasztalata és a szabadság értékeinek a fontossága. Hozzáfűzte: a kommunizmus nem a mi privát történetünk, hanem az egész kontinensé, már csak azért is, mert nem mi szavaztuk meg a földrész akkori megosztottságát. Közös európai felelősség a kommunista és a náci diktatúrával való szembenézés. Talán nem véletlen, hogy elmaradt a kommunizmus „nürnbergi pere”, nem lett mindenki számára ismert a rabszolgamunka és a népirtás hatalmas mérete. Kijelentette: a migráció ügyében meglévő Kelet és Nyugat közötti hasadáshoz hozzájárul az a történelmi tapasztalat is, hogy mi tudjuk, mit jelent az alávetettség, amikor nem dönthetünk a határaink biztonságáról, nem dönthetünk az országunk jövőjéről.
Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója megnyitójában kiemelte: az előadók olyan országokból érkeztek, amelyek szintén kapcsolatba kerültek a szovjet uralommal. Mi, magyarok hetven éve kezdtünk ismerkedni a „bolsevik demokrácia és igazságszolgáltatás” módszereivel, bár már 1919-ben kaptunk belőle ízelítőt. Hozzátette: ma sem ismerjük az elhurcoltak pontos számát, a kutatók 6-800 ezerre teszik a lehetséges létszámot, közülük legalább 200 ezren sosem térhettek haza. A túlélők is áldozatok, hiszen hazatérésük után is évtizedekig másodrendű állampolgároknak számítottak – hangsúlyozta a főigazgató.
Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke arról beszélt, hogy a Gulag a politikai foglyok, hadifoglyok és civilek tömegeinek együttes szenvedését jelenti. A Vörös Hadsereg győzelme millióknak az újabb rabság kezdetét jelentette, mérhetetlen szenvedést okozva a véletlenszerűen kiválasztott, majd elhurcolt embereknek. Teljes népcsoportok szenvedték el a kollektív büntetést, Magyarországról mintegy 200 ezer németet is elhurcoltak a szovjet lágerekbe. Kitért arra, hogy a még élő áldozatok visszaemlékezéseit a NEB a Gulag-emlékév kapcsán ki szeretné adni. A negyvenéves diktatúra lehetetlenné tette a gyászt, a múlttal való szembenézést, az emlékek feldolgozását, és a rendszerváltás után sem történt meg az események teljes feltárása.
A budapesti Nyugati téren felállított szabadtéri jégszobor-installáció és arcképcsarnok megnyitóján Balog Zoltán arra figyelmeztetett: kérdezni és beszélni kell a Gulagra elhurcoltakról, mert a kérdések nyomán kezdődhet el az adósságtörlesztés az áldozatok és meghurcoltak felé. Az akkori eseményekre utalva megjegyezte, a létező szocializmus kialakításakor nem volt a társadalomnak egyetlen szelete sem, amely érintetlen maradt volna. A megemlékezők reggel megkoszorúzták a Honvéd téren a Gulag áldozatainak emlékkövét.