Sőt, 2012 óta aztán végképp nem, legjobbjaink szekérderéknyi érmet szállítottak a világ- és Európa-bajnokságokról, a már-már emberfeletti teljesítményt nyújtó, 2013-ban és 2015-ben két-két nagy medencés világbajnoki, idén öt rövid pályás Európa-bajnoki címet felhalmozó Hosszú Katinka vezérletével, s a napokban 11 aranyéremmel az egész földrész mezőnyét magunk mögé utasítottuk a netánjai kontinenstalálkozón.
Miközben egyik nagy versenyt rendezzük a másik után – Európa-bajnokságok a Margitszigettől Debrecenig, junior nyílt vízi vb a Balatonon –, s itt van a küszöbön a minden idők legnagyobb magyarországi (sport)eseményeként beharangozott 2017-es vizes világbajnokság, vadonatúj Dagállyal, szupertoronyugrással a Parlament előtt, balatonfüredi vízimaratonnal, soha nem látott hírveréssel, országos méretű, kormányzati szintű összefogással.
És amikor ünneplőbe öltözve odaülünk a sportág idei sikereivel terített karácsonyi asztalához, azt látjuk, hogy a bejgli nem dióval van töltve. Hosszú Katinka, akit néhány hét múlva éppen Budapesten, az ő tiszteletére fővárosunkba csábított díjátadó ceremónián a sportág nemzetközi szövetsége egymás után másodszor fog megválasztani az esztendő legjobb úszónőjének, s Iron Ladyként a sportsikerek mellett az üzleti diadalokat is halmozza, összehívott egy sajtóértekezletet, és enyhén remegő hangon előadott beszédében gyakorlatilag azt állította, hogy a Magyar Úszószövetség vezetői – nem lévén „ambiciózus emberek” (sic!) – alkalmatlanok a sportág hazai irányítására. Mert ismételt kérésre sem teljesítik az érmeket halmozó úszónő társai érdekében is megfogalmazott kéréseit – figyelem: nem anyagiakról, hanem szakmai jellegű óhajokról van szó! –, s feltételül azt szabják, hogy Hosszú Katinka adja arcát és nevét a két év múlva esedékes vizes vb reklámfilmjéhez.
Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke hihetetlen diplomáciai érzékről tanúskodó válaszában meg sem kísérelt ujjat húzni a riói olimpia jószerével egyetlen biztos magyar aranyesélyesével. Mint kiemelte (Széchy Tamással szólva), mindig a versenyzőnek van igaza. De azért ne legyen kétségünk: a keddi nap óta már semmi sem olyan a magyar úszósportban, mint eddig volt.
Most mindenki levegő után kapkod, kamikazénak tartják a Gyárfással szembeszálló úszónőt – nem az, pillanatnyilag minden ütőkártya a bajai Vaslady és férje, a nemcsak az edzéselméletben, hanem a marketingben is járatos Shane Tusup kezében van –, miközben akik lehúztak már néhány évtizedet az uszodák világában, azok tudják: különös ez a mikrokozmosz, a múltban is akadtak itt furcsaságok és érdekes emberek. Itt senkin és semmin nem szabad meglepődni.
A jó öreg Hajós és a Csaszi közege „termelte ki” a kilencvenes évek elejének zseniális machinátorát, a szövetség elnöki tisztét is betöltő Zemplényi Györgyöt, olyan életpályák siklottak átmenetileg vagy végleg vakvágányra, mint Czene Attiláé, Rózsa Norberté; a nagy Darnyi Tamás vagy Szabó Joe karrierje sem nélkülözte a buktatókat, még a támadhatatlan klasszis, az uszoda Szent Johannája, az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina is keveredett konfliktusba egyesületi munkaadójával, Pazár Sándorral, s ne feledkezzünk meg egy másik olimpiai bajnokunk, Kovács Ágnes „angyali” doppingvétségéről.
Ezekhez képest, ahogy Hosszú Katinka kedden ráhúzta a vizes lepedőt a szövetségre, szinte szóra sem érdemes apróság…