Donald Tusk kijelentései semmiképp sem mondhatók úttörőnek, hiszen az egykori lengyel miniszterelnök sosem volt elkötelezettje a bizottság kvótamechanizmusának – szemben Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, aki már-már megszállott módon ragaszkodik a menedékkérők – szerinte – szolidáris alapú elosztásához.
A visegrádi országokban élénken él a kép, amikor Juncker hálát mond az Európai Parlament LIBE bizottságának, mert az zöld jelzést adott a bevándorlók felső korlát nélküli áthelyezését és a betelepítésüktől vonakodó tagállamok szankcionálását lehetővé tevő javaslatnak. Kétség sem férhet hozzá, hogy az uniós intézmények között kakasviadal kezdődött kvótaügyben, amely gyakorlatilag az egész brüsszeli gépezet alapproblémájára rávilágít: adottak a szupranacionális intézmények, amelyek a brüsszeli érdek érvényre juttatásáért dolgoznak, míg a másik oldalon a nemzeti érdeket és identitást előtérbe helyező, Brüsszelben csak elavultnak bélyegzett kormányközi testületeket találjuk.
A végső csata minden bizonnyal a nemzetek feletti Európa és a nemzetállami modell képviselői között zajlik majd, olyan főszereplőkkel mint Angela Merkel német kancellár, Guy Verhofstadt korábbi belga kormányfő, illetve Orbán Viktor magyar és Andrej Babis cseh miniszterelnök. Végre Donald Tusk is csapatot választott magának, és bár a lengyel jó szívvel sem nevezhető karizmatikus politikusnak, a visegrádiak szemszögéből mindenképp biztató, hogy az EU egyik arca karolta fel az ügyüket. Az erőpozíciót pedig kiválóan szemlélteti, hogy a kvóta európai parlamenti „anyja”, Cecilia Wikström azzal esett Tusknak: most akkor a visegrádi csoport, vagy az Európai Tanács elnökeként jár-e el.
Az EU liberálisainak érvelése olyannyira elrugaszkodott a valóságtól, hogy a görög menekültügyi biztos, Dimitrisz Avramopulosz még a napokban is számokkal próbálta megtámogatni a kvótamechanizmust. Szerinte az utóbbi két évben több mint 32 ezer menedékkérőt helyeztek át Görögországból és Olaszországból, ami az arra jogosultak több mint kilencven százalékát teszi ki.
A bizottsági dokumentumokból ugyanakkor lehetetlen kibogozni, minek alapján jött ki ez a 32 ezres szám. Annyi mindenesetre még a gyenge matematikai tudással rendelkezők számára is bizonyos, hogy a 32 ezer messze elmarad a korábban beharangozott, 160 ezres menekültügyi kerettől. És ha már számokról beszélünk: az emlegetett két év alatt több mint másfél millió migráns érkezett a kontinensre, ami sokszorosa az Avramopulosz által oly büszkén emlegetett eredményeknek.
Sőt, ha úgy tetszik, a kvóta élharcosaiként ismert nyugati államok sem képesek szolidárisan viselkedni, hiszen Németország több mint 17 ezer, Franciaország pedig közel 15 ezer menedékkérővel adósa a görögöknek és olaszoknak. És ezek csupán papírra vetett számok, még szó sem esett a kvóta következményeiről, a megannyi európai terrortámadásról vagy a máig rejtély övezte kölni tömeges molesztálásról.
A mostani EU-csúcs kimenetelétől tehát kicsit sem kell tartanunk: a tények (a „jó útra tért” Donald Tuskkal kiegészülve) egy racionális európai bevándorláspolitikáért kiáltanak. Orbán Viktor miniszterelnök nem hiába köszönt be tegnap úgy Brüsszelből: az első menet végén jól állunk, pontozásos győzelem néz ki ezen a napon.