Nemrégiben az egyik ellenzéki – pardon: független – politikai napilap összeszámolta, hogy az Orbán-kormány összesen hány milliárd forinttal támogatta a Magyarországon is jelen lévő multinacionális nagyvállalatokat. És hogy hű meg hú, ezt a rengeteg pénzt mi minden másra lehetett volna elkölteni. A szerző nyilván arra akart utalni, hogy ez a kabinet is lefeküdt a nagyvállalatok előtt, és csak szavakban pártolja a hazai kis és közepes cégeket. Hát ha a jelenlegi jobboldali és a korábbi balliberális kormányok közötti különbségeket számba vennénk, akkor az egyik legkirívóbb példa éppen az lenne, hogy ezt a hatalmat bizony egyáltalán nem rángatják pórázon a globális nagyvállalatok, bármennyire is szeretnék.
Ha néhány évre visszatekintünk, akkor mindenki pontosan tudhatja, hogy az Orbán-kormány a különböző különadókkal és más intézkedésekkel bevonta a multinacionális nagyvállalatok jó részét az arányos közteherviselésbe. Ez 2010 előtt elképzelhetetlen volt, lett is nagy felháborodás belőle, nemcsak itthon, hanem a nemzetközi porondon is, évekig tartó csata Brüsszellel. A kormány azonban elment a falig.
Ahogy lapunk megtudta, szeptember 15-e után a parlament elé kerülhet a lex Heineken néven ismertté vált korábbi törvényjavaslat, amely az emberi méltóság védelmében megtiltaná az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosítását. Ez értsük úgy, hogy bizony a jelentős globális piaccal rendelkező Heinekennek is le kell vennie a hazánkban forgalmazott söreiről a vörös csillagot. Ez már csak az Országgyűlés döntésén múlik, holott sokan eleve elképzelhetetlennek tartották ennek megvalósíthatóságát. Ha azonban egyszer már nyilvánvalóvá tettük, hogy az önkényuralmi jelképek használata tiltott, akkor egy felelős nemzeti kormánynak mindent meg kell tennie azért, hogy ez így is történjen, legyen szó horogkeresztről vagy vörös csillagról.
De körvonalazódik egy másik törvényjavaslat is. Olyan intézkedések születhetnek ősszel, amelyek véget vetnének annak a gyakorlatnak, amellyel a hazai sörpiacon a nagyvállalatok megfojtják a jóval kisebb részesedéssel bíró főzdéket. Ha már a piacon fontosnak nevezzük a versenyt, akkor bizony nem árt, ha annak feltételei is arányosak.
És most látszólag csavarjunk egyet a történeten és áldozzunk néhány mondatot a Tesco körüli helyzetre. Az áruházlánc magyarországi üzleteinek több mint felét érintette az elmúlt napok sztrájkja. Zárójelben jegyzem meg, ennyit azokról az ellenzéki nyavalygásokról, amely szerint a kormány lényegében elvette a dolgozóktól a munkabeszüntetés jogát.
A Tesco a Heinekenhez hasonlóan a maga ágazatában óriási nemzetközi szereplő. Jelentős foglalkoztató, ám fizetései elmaradnak az átlagtól, ezért is vándorolt el a munkavállalók jó része a piac más vállalataihoz. Évek óta erősödik hazánkban a fogyasztás, a multicég mégsem hajlandó teljesíteni a dolgozók követelését. Nem véletlen, hogy kormányzati körökből olyan javaslatok merültek fel az elmúlt időszakban, amelyek középpontjában a kereskedelmi dolgozók és a fogyasztók álltak. Idetartozott például az az elképzelés, amely orvosolta volna a létszámhiányt a tömegeket kiszolgáló áruházakban.
Mindezek tetejében a multik is részesülhetnek a több évre megkötött járulékcsökkentésből, amelyért cserébe jelentős bérfejlesztést vár el a kormány. Itt a különbség a múlt és a jelen között: adok, de cserébe olyat kérek, amivel hozzájárulsz az egész magyar gazdaság előrelendítéséhez. Ezt úgy is mondhatjuk, hogy valamit valamiért. 2010 óta – tisztelet a kivételeknek – ezt egyes globális nagyvállalatoknak is érdemes lenne már figyelembe venniük.