Crna Gora, Montenegró, Karadag délszláv, újlatin és török nyelven ugyanazt jelenti: fekete hegy. Az egykori Jugoszlávia helyén megmaradt Szerbiával alkotott szövetségből 2006-ban függetlené vált balkáni miniállam most nehéz döntés előtt áll, mert azon az útvonalon fekszik, amelyet újabban kiszemeltek maguknak az Európába özönlő migránsok.
Miután a 2015-ben indult inváziót követően Magyarország lezárta a déli határait, a balkáni útvonal rendkívül nehéz tereppé vált a kontinens közepe felé igyekvőknek, most azonban Görögországon–Albánián–Montenegrón–Bosznián és Horvátországon, majd Szlovénián át újult erővel próbálkoznak Európa szívébe hatolni.
Montenegrónak jó oka van az aggodalomra az egyre nagyobb számban beáramló migránstömeg miatt, mert könnyen a nyakukon maradhatnak a hívatlan vendégek. A kitoloncolás komoly nehézségekbe fog ütközni, hiszen Albánia már jelezte, nem kívánja visszafogadni a bevándorlókat, mert szerintük semmi sem bizonyítja, hogy az ő területükről léptek be Montenegróba. Ezek után nem lehet csodálkozni, hogy Montenegró vezetése a fizikai határzár, vagyis kerítés felépítését fontolgatja az Albániával közös határszakaszra.
Nyilván nem akarják megvárni, amíg a festői szépségű Kotori-öbölben, az Adria partján, olyan förtelmes állapotok uralkodjanak, mint Görögország vagy Olaszország egyes településein.
Lassan három év telt el azóta, hogy az Orbán-kormány döntött a déli határok lezárásáról, majd villámgyorsan felépült a kerítés előbb Szerbia, majd Horvátország felé. A Nyugatról érkező kezdeti, artikulátlan acsarkodás után elsőként a közvéleményben, majd a politika világában is egyre többen belátták, hogy jól döntött Orbán Viktor, és egyértelműen bizonyította, hogy a határok megvédése lehetséges, csupán akarat és cselekvés szükséges hozzá.
Az unió vezetői azonban még mindig konokul kitartanak korábbi végzetes tévedésük mellett, és ahelyett, hogy Európa déli határainak lezárásán, az illegális bevándorlás megállításán dolgoznának, a migránsok szétosztását akarják rákényszeríteni a tagállamokra.
Az elmúlt hónapok parlamenti választásai pedig egyértelművé tették, hogy a bevándorláspárti politikát elutasítja az európaiak többsége, a jövő évi európai parlamenti voksoláson is minden bizonnyal a migráció és a biztonság kérdésköre áll majd a középpontban. Amelyik politikai erő ezt nem veszi tudomásul, annak garantált a bukása.
Stratégiai kérdésekben Németországnak meghatározó szerepe van, és lesz is a jövőben. Ezért is fontos a bajor miniszterelnök, Markus Söder hét végi nyilatkozata, amely szerint le kell zárni Németország határait, ha nem sikerül kiépíteni az új típusú befogadóállomásokat, amelyek elméletileg a határon megszűrik majd az illegális bevándorlókat.
A német politikai elit mégis nehezen néz szembe a korábbi tévedésével. Érdemes felidézni, hogy a 2015-ös migrációs hullám megindulásában jelentős szerepe volt Angela Merkel „meghívójának” és a Willkommenskulturnak.
Ugyanakkor kezd a feledés homályába veszni, hogy Merkel döntésében mekkora szerepe volt a német nagyipar lobbitevékenységének. Ők kifejezetten szükségesnek ítélték a migránsok tömeges befogadását, mert abból a tévedésnek bizonyult feltételezésből indultak ki, hogy a jövevények pótolják majd a vállalatoknál keletkezett munkaerőhiányt, és hosszú távon több hasznot termelnek Németországnak, mint amennyit felemészt az integrálásuk. Az akkori hiba következményeit most újabb súlyos hibával, a migránskvótával tetéznék.
A kivitelezésre azonban nem sok idejük maradt, egy év múlva, az uniós választások eredményeként, Európa visszatérhet a normalitáshoz – a fekete hegyektől az Északi-tengerig. A montenegrói példa is azt mutatja, hogy a biztonság minden más szempontot felülír.