Teljesen egyértelmű, hogy mi volt az uralkodó érzés a küldöttek körében tegnap délután, amikor jó négyórányi, helyenként a komikus elemeket sem nélkülöző vajúdás után végre megválasztották Bienerth Gusztávot a Magyar Úszószövetség új elnökének: a megkönnyebbülés. Mindenki fellélegzett, egyfelől azért, hogy végre lezárhatjuk az egyéves válság, majd az interregnum időszakát, másfelől azért, mert tényleg friss fuvallat seperte ki a teremből az utóbbi évtizedek áporodott levegőjét.
Tiszta lap nyílhat a sportág honi történetében.
Félreértés ne essék: nem egy gittegylet rendkívüli közgyűlését tartották tegnap a Margitszigeten – bár a felszólalásokat hallgatva olykor akár ez is lehetett a megfigyelő érzése –, hanem az egyik legsikeresebb olimpiai sportágunk mérföldkövet jelentő kongresszusát. Száztíz éves a MÚSZ, első olimpiai bajnokunk (Hajós Alfréd) úszó volt, jelenleg legsikeresebb sportolónk (Hosszú Katinka) is úszó, s a nemzetközi sportdiplomácia legnagyobb hatású magyar szereplője (Gyárfás Tamás, a FINA alelnöke) is e sportág képviselője. Az elmúlt száztíz évben olyan jeles (Brüll Alfréd, ifjabb Horthy Miklós) és kevésbé jeles (Zemplényi György) személyiségek is betöltötték az elnöki pozíciót, akiknek a tevékenysége, hatása messze túlmutatott a sportág keretein.
Ha most le kellene vonnunk a tegnapi közgyűlés tanulságait, sokunk számára a legfontosabb: a demokrácia győzelme. Hosszú évtizedek káros gyakorlatát felülírva végre maga a tagság döntött úgy, megfellebbezve az alapszabály már-már a sztálini korszakot idéző gyakorlatát, a nyílt szavazást, hogy már a szavazólistára felkerülésről is titkosan voksoljanak. Egyszersmind vállalva a hosszan elhúzódó folyamatot, legyőzve önnön kényelemszeretetét – végtére is nem volt mindegy, hogy hány órakor érnek haza a megjelentek a békési, szabolcsi, baranyai végekre a nem mindig optimális útviszonyok közepette.
A küldöttek között ott voltak egy letűnt kor – talán utoljára felbukkanó – képviselői is, de a többséget fiatal, tenni vágyó, a változást óhajtó, s remélhetőleg immár megfélemlíthetetlen úszók, edzők, menedzserek alkották. Bienerth Gusztávval, a diadalmas új elnökkel az élen mindenki elismerte Gyárfás érdemeit, azt sem vonja kétségbe senki sem, hogy a nagy taktikus továbbra is megkerülhetetlen szereplője lesz a nemzetközi, s még az is lehet, hogy a magyar úszósportnak. De a mezei hadak szándéka egyértelmű volt: nem folytatható tovább az a gyakorlat, amelynek szellemében a vazallusok, a kedvezményezett kiemelt klubok fölözik le a milliárdos állami támogatás hasznát, s eközben a végeken, a kis vidéki klubokban konzerválódik a lét és nemlét mezsgyéjén történő egyensúlyozás. A vizes vb-re való felkészülés – mind a szervezés, mind a bírálatok egyre hevesebb kereszttüzébe kerülő kivitelezés megnyugtató levezénylése – közepette az új elnöktől ennek az aránytalanságnak az orvoslását is elvárják.
A szavazó küldöttek képviseletében ott ült az Iron Aquatics két frontembere, Hosszú Katinka, a földkerekség ez idő szerint hivatalosan is legjobb úszónője és edző-férje, Shane Tusup. Nem tudjuk, milyen tanulsággal tértek haza a közgyűlésről; meglehet, totális győzelemként értékelték a Gyárfás-korszak végleges és visszavonhatatlan lezárultát, amelyhez ők adták meg a kezdő lökést. Ha így is van, a győztesnek felelőssége van, önmérsékletet kell tanúsítania: nem nyerheti túl magát, csak akkorát szabad hasítania a magyar úszósport – amúgy malomkeréknyi – tortájából, hogy a többieknek is maradjon belőle. Mert ha túl sokak tyúkszemére lépnek rá – elég csak a lágymányosi Tüske-uszodában kialakult abszurd és áldatlan pályahelyzetre utalni –, akkor sajnos prolongálódni fog a békétlenség.
Akkor pedig a tiszta lap nagyon gyorsan ismét bepiszkolódhat.