A miniszterelnök azzal indokolta döntését, hogy az Európai Unióval folytatott brit kilépési tárgyalásokat egy olyan kormánynak kell lebonyolítania, amelynek szilárd többsége van a törvényhozásban. Erre valóban nagy szüksége lenne, hiszen a tavaly júniusi népszavazás óta – amelyen a britek EU-tagságuk megszüntetésére szavaztak – se szeri, se száma az Egyesült Királyság kilépését megakadályozni hivatott törekvéseknek. A nép demokratikus és legitim döntését petíciókkal, újabb referendumok kiírásával, pereskedéssel, parlamenti szavazás kikényszerítésével és ki tudja, milyen más módszerekkel próbálták már megmásítani. Londont azóta azzal fenyegetik, hogy megszakítják vele a kapcsolatot, elveszíti Skóciát és Gibraltárt, és csak egy horribilis, hatvanmilliárd eurós számla rendezése után távozhat az EU-ból.
Azonban ahhoz, hogy megértsük Theresa May bejelentését, elég egy rövid pillantást vetnünk a brit politikai palettára. Az ellenzék legnagyobb erejét képező Munkáspárt romokban hever. Jeremy Corbyn személyében egy rokonszenves, de naiv és gyengekezű politikus került a párt élére, aki a hagyományos baloldali értékeihez – lásd: államosítás, szociális ügyek előtérbe helyezése, háborúellenesség stb. – kívánja visszaterelni a Munkáspártot, ezzel azonban elidegenítette a Tony Blair vezetése alatt megerősödött neoliberális szárnyat. Az alakulat végérvényesen megosztottá vált, a párton belül kaotikus állapotok uralkodnak. Az ellenzék padsoraiban kap még helyet a Liberális Demokrata Párt, a liberálisokra azonban ma már senki sem kíváncsi.
A brit EU-kilépést évtizedek óta szorgalmazó UKIP pedig elvesztette létjogosultságát – lásd: brexit –, ami meglátszik a felmérésekben is. Végül megemlíthetjük a Skóciában évek óta egyeduralkodó, de a londoni döntéshozatali folyamatokat befolyásolni nem képes Skót Nemzeti Pártot, amely tulajdonképpen Nagy-Britannia igazi baloldali pártja – egyszerre büszke skót nacionalizmusára és baloldali programjára, ami az ingyenes oktatás és egészségügy fenntartása mellett a szegénységben élők felkarolására terjed ki.
Más szóval, a szavazók felismerték, hogy egyetlen olyan párt van ma Nagy-Britanniában, amely higgadtan, a britek érdekeit szem előtt tartva, a Brüsszellel szembeni konfrontációt felvállalva tudja lebonyolítani a brexittárgyalásokat. Nem véletlen tehát, hogy a Konzervatív Párt két év alatt mintegy tíz százalékkal növelte támogatottságát. Theresa May felismerte az ebben rejlő lehetőséget, amit az előre hozott választásokkal a maga és pártja javára kíván fordítani.
A brit fejlemények egyébként tökéletesen leképezik az Európában zajló változásokat. Franciaországtól Németországon át Kelet-Európáig azt látjuk, hogy a gazdasági és a migrációs válság közepette a neoliberalizmus megbukott, a szerepet tévesztett baloldal pedig hanyatlik. A neoliberalizmus képviselői és a baloldal azonban ezt a helyzetet nem hajlandó elfogadni, ezért a nép demokratikus és legitim döntéseit petíciókkal, perekkel, brüsszeli ultimátumokkal kívánják megmásítani.
És ezzel újabb indokot szolgáltatnak arra, hogy Theresa May-nek drukkoljunk.