Ritkán szerepel annyi hajó a nemzetközi hírek között, mint manapság. Az általános hírfogyasztó már hallott a Diciottiról, az Aquariusról, a Lifeline-ról, annyi fotó jelent meg ezekről, hogy az amatőr hajófigyelők bárhol felismerik őket. Egy ideig megy a huzavona valamely kikötőben, aztán humanitárius okokból valakik befogadják a törődött, fáradt, éhes és egyre harciasabb emberi rakományt, a hajó pedig ismét indul az afrikai partok felé, újabb embereket segítve át a „haldokló” Afrikából a jövő ígéretét rejtő Európába.
Az üzleti terv annyira egyszerű, hogy le se kell írni. Őrületes médiaháttérrel pedig megállíthatatlan. Aki megoldja, hogy valamely nagy nemzetközi NGO ismert hajójának deszkái legyenek a talpai alatt, az szó szerint révbe ért. Hirtelen jogai lesznek, értő szakemberek építik ki számára az ösvényt, amelyen végighaladva minden álma teljesül.
Ugyanezen médiavihar összes szereplője minden alkalommal leírja, hogy Matteo Salvini vagy populista, vagy szélsőjobboldali, vagy mindkettő, Orbán Viktor pedig ellentmondásos. Az olasz belügyminiszter esetében – bár a cél az, hogy ez nagyon negatívvá tegye a Liga politikusát – főként azt jelenti, hogy szívesen csap az asztalra, s egyszerű válaszokat ad. Olaszország nem fogadja be a migránsokat.
Olaszország megköveteli a szolidaritást. Olaszország megtelt. Olaszország nem fizet. Ez utóbbit már nem ő mondta, hanem a populista Luigi Di Maio, a kormánykoalíció másik pártjának vezetője, magasabb sebességfokozatba kapcsolva a vita során. Olaszország gazdag és befolyásos állam, amely a rejtélyes uniós szerződések eredményeképp fizet, mint a katonatiszt, a pénzpatakocskák pedig valahogy nem jutnak vissza hozzá, legalábbis így látják ezt Rómában. Lehet ilyet csinálni? Talán nem, de amilyen iszonyú széthúzás van manapság az uniós tagállamok között, egyáltalán nem meglepő, hogy valaki megelégelte a helyzetet.
A jövő pedig igencsak borús, mert a felsorolt hajók továbbra is szállítani fogják kincset érő terhüket, az uniós keretek találni fognak olyan patakocskát, amelyből meg lehet majd öntözni ezt a televényt, a sajtó tovább fogja szítani a kedélyeket, nagyon magasról, nagyon pökhendien, őrületes fennhéjázással megállapítja, kinek van igaza és ki téved, mindenkinek kiosztva, hogyan kell gondolkodni, szeretni, élni.
Este lesz és reggel, a rendszer újratermeli magát, szerencsétlen sorsú ember Afrikában van elég, szállítóhajó szintén, instabil kormány Európában annyi, mint bolha a kutyában, kidolgozott, stabil irányvonal pedig csak ott, ahol nincs tengerpart. Ráadásul Magyarország nem szokta megmondani senkinek, hogy kell élni.
Di Maio kijelentése mégis meghökkentő, hiszen tovább erodálja az Európai Unió stabilitását. Egyre több kérdőjel van a rendszer legitimitása körül, egyre kevésbé tudja igazolni a szervezet, hogy egy közösség egyező akarata hozta létre és működteti. A tagok egymást vádolják önzéssel, és szükség esetén tövig nyomják a féket, nem érdeklődve az iránt, mit szeretne a többi huszonhét, valamint az a furcsa egy, amelynek nem szabadna különálló entitásként működnie: Brüsszel.
Tökéletesen meg lehet érteni Salvinit és Di Maiót, hogy aggódnak Olaszország jövőjéért. Azt se lehet csodálni, hogy gyökeresen szakítani akarnak a Demokrata Párt velejéig korrupt gyakorlatával, amelyből mindig ugyanazok az emberek kaptak nagyon sok pénzt, s mindig egyre sokszínűbbé vált Olaszország. A nagy rendszer működtetését az olasz belügyminiszter nem fogja tudni megakadályozni. Ebben túl sokan benne vannak. Aki pedig fellép ellene, az ellentmondásos.