Ha van olyan párt az új parlamentben, amely kiszámíthatóan kiszámíthatatlan, akkor a Jobbik ilyen. A többi ellenzéki párt sem arról ismerszik meg, hogy lehet adni a szavukra és tudni, mit képviselnek, de az eddig Vona Gábor által vezérelt alakulat viszi a pálmát.
Ezen nem változtat, hogy az idáig nagyképűen fenyegetőző, óriási választási győzelmükről fantáziáló pártelnök letűnik a színről. Hisz az a kompánia itt marad egy parlamenti frakcióban, amelynek minden tagját ő választotta ki
Simicska Lajossal egyetértésben, és akik régebben vele versenyt nyomatták a szélsőséges szövegeket, majd megpróbálták elhitetni, hogy a néppártosodás, tolerancia, antirasszizmus virágszirmokkal hintett útjára léptek.
Akinek volt sütnivalója, tisztában volt vele, hogy mindez csak álca. Senki sem tud ilyen gyorsan nem pusztán köpönyeget cserélni, de más emberré válni. Annál inkább hiteltelen volt a színfalhasogató átváltozóshow, mert menet közben kiderült: szó sincsen néppártosodásról, csupán a baloldalra való átugrásról.
Ezt támasztotta alá az is, hogy nem kértek elnézést semmilyen régebbi ordenáré megnyilvánulásukért, az elkövetőket párton belüli retorzió soha nem érte. Vagy tud arról valaki, hogy a zsidók összeírásáról a T. Házban hangosan ábrándozó Gyöngyösi Márton bocsánatot kért volna, illetve Vona egyszer is jelezte volna, hogy az ocsmány felvetés már nem a párt hivatalos álláspontja?
Igaz, minek is kellett volna valóban néppártosodniuk, ha egyszer a baloldal így is a keblére ölelte az egész díszes garnitúrát?
Heller Ágnestől Konrád Györgyön és a Spinoza-ház publikumán keresztül a balliberó pártvezetőkig sokan versenyt lihegve hízelegtek nekik. Az is csak a szokásos gyurcsányi hazugságszöveg, hogy ő nem hívta tárgyalni a Jobbikot, csupán a választás utáni együttműködésre gondolt. Tessék visszahallgatni azt a beszédet: dehogyisnem hívta őket.
Ott csapta be magát Vona, hogy azt hitte: ami ment porszívóügynökként, az beválik a nagypolitikában is. Csakhogy az emberek még egy kereskedelmi ügynöktől sem fogadják el, ha átveri őket, egy politikus esetében még kevésbé. Abban bízott, hogy meg lehet még egyszer valósítani az SZDSZ trükkjét.
A szintén önfelszámoló álliberális párt volt az annak idején, amely a leghangosabb antikommunista retorikával sokakat megtévesztett, majd 1994-ben a neki akkor még hitelt adó szavazókat átrázva besétált a koalícióba az MSZP-vel. A Jobbik úgy számolt, a mutatvány megismételhető, és át tudja vinni a radikális jobboldali szavazókat a baloldalra. Nem túlzás: Vonán, Simicskán és pártja vezérkarán kívül azt minden ép politikai érzékű ember előre látta, hogy ez nem lehet sikeres.
Az eredmény: egy lemondott pártelnök, továbbá egy hektikus összetételű frakció. A Jobbik identitászavaros sötét ló, miután még azt sem lehet tudni, kik szavaztak rá a sok hajtűkanyarszerű iránymódosítás után. Egyetlen dolog a biztos: a nemzeti gondolkodású emberek nem állnak mögötte.
Nem csoda, hisz a jelenlegi pártvezetés is sokszor jelezte, nincs szükségük a konzervatív, nemzeti érzelmű választókra. Jelképes, hogy egy korábbi nagy étvágyú, menet közben összezsugorodott törpepárt, az Együtt lemondott elnöke, Bajnai Gordon négy éve éppúgy nem vette át képviselői mandátumát, miként most jobbikos kollégája.
Vona hagyatéka: egy elnök nélküli párt, rendezetlen belső viszonyokkal, éles belső vitákkal, elvesztett médiával, jócskán több mint félmilliárd forintos tartozással, miközben a hivatalos szervek még nem is vizsgálták a kampányfinanszírozást. Mindez azt valószínűsíti, hogy a Jobbik is menthetetlenül outlet, kifutó párt lesz. Képviselőcsoportja pedig reparálhatatlan zombifrakció.