Magyarországnak, mint minden államnak, elsősorban érdekei vannak, nincsenek örök barátai és ellenségei sem.
Az alapgondolat ugyan Winston Churchilltől származik, és ő Nagy-Britanniára vonatkoztatta, de szuverén országként hazánkra is igaz a churchilli tétel.
A világ legfejlettebb ipari államait összefogó G7-csoport hétvégi csúcstalálkozójának fejleményei megerősítették, hogy Magyarország jó úton jár, ami a kormány külpolitikáját illeti.
„Nekünk, európaiaknak tényleg saját kezünkbe kell vennünk sorsunkat, és ugyan meg kell őrizni a barátságot az Egyesült Államokkal és az EU-ból távozni készülő Nagy-Britanniával, és jó szomszédságra kell törekedni Oroszországgal és más államokkal, de tudnunk kell, hogy nekünk kell megharcolnunk a saját jövőnkért.”
Ezt akár Orbán Viktor is mondhatta volna, de nem ő, hanem a német kancellár, Angela Merkel fejtette ki álláspontját a G7-találkozó utáni napon a CDU és a CSU közös rendezvényén. Hétfőn az Európai Unió iránt maximálisan elkötelezett, frissen megválasztott francia államfő, Emmanuel Macron is igazolta Churchill egykori igazságát, hiszen Versailles-ban fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnököt.
Mindezt azért fontos rögzíteni, mert nem múlik el nap úgy, hogy a magyarországi ellenzéki vagy egyes uniós politikusok ne támadnák Orbán Viktort és kormányát az állítólagos oroszbarát politika miatt. Akik „Putyin lábtörlőiről”, „orosz téglákról” beszélnek, most elgondolkodhatnak azon, vajon a német kancellárt és francia államfőt milyen jelzőkkel illessék. Botka László az MSZP szombati kongresszusán még azért aggódott, hogy Orbán Viktor országlása alatt orosz gyarmattá válunk. Ne legyünk igazságtalanok, a szegedi városházából talán nem is olyan egyszerű eligazodni ebben a zűrzavaros világpolitikában. A probléma az, hogy Botka Lászlót éppen miniszterelnök-jelöltként emelték pajzsra a szocialisták a hét végén, innen nézve viszont elrettentő ez a korlátolt politikai ítélőképesség.
Oroszország megkerülhetetlen világhatalmi tényező, ráadásul geopolitikailag is meghatározó Európa szempontjából, közel van hozzánk, a kontinens főként északi és keleti felének energiaellátásában pedig kulcs-szerepe van. Az oroszokkal a kölcsönös érdekek mentén kiépített gazdasági együttműködés egyik meghatározó példája az Északi Áramlat gázvezeték, amelyen keresztül évente 55 milliárd köbméter orosz gáz érkezik Európába, többek között Németországba is, de 2019-re az Északi Áramlat 2 vezeték elkészültével ez a kapacitás megduplázódik.
Az érem másik oldalaként pedig ott van a fejlett német technológia és egyéb termékek oroszországi exportja, mint ahogy hazánk esetében például az élelmiszeripar juthat piachoz. Szó sincs tehát egyoldalú előnyről vagy függőségről, netán gyarmati sorról. A tények persze ritkán befolyásolják a hazai ellenzék politizálását. Nyilvánvaló, hogy a választásokig hátralévő egy évben a Simicska-portfólió tagjai, az Indextől a Hír TV-ig, és maga a Simicska-párt – Gyurcsány Ferencékkel karöltve – folyamatosan az orosz függésről és Orbán Viktor misztikus moszkvai zsarolói-ról beszél majd. Ha már itt tartunk, érdemes megjegyezni, hogy eddig egyetlen magyarországi párt, konkrétan a Jobbik esetében cikkezett a nyugati sajtó arról, hogy orosz pénz áramlott a kasszájába.
Az egyoldalú oroszbarát külpolitika cáfolatára néhány esemény: tavaly novemberben Theresa May brit kormányfő fogadta Orbán Viktort Londonban, két hete Pekingben volt kínai–magyar csúcstalálkozó, és jó esély van a közeljövőben egy Trump–Orbán-eszmecserére is. Júliustól pedig Magyarország veszi át a V4-csoport soros elnökségét.
Bármennyire is meglepő, a külpolitika jó esetben arról szól, amire a jelenlegi kormány törekszik: a nemzeti érdekek érvényesítéséről.