Ismét nekifeszülnek a hivatásos forradalmárok, hogy kiforgassák sarkaiból ha nem is a világot, de legalább a budapesti belvárost. A hazai ellenzék tiszteletre már egyáltalán nem méltó parlamenti képviselői letették a nagyesküt, hogy itt lázadás lesz mindenképpen, ha törik, ha szakad. A honatyák és honanyák performanszai olykor ugyan az angol abszurd humort idézik, mégsem nevetgélhetünk felhőtlenül, hiszen a magyar közélet egy részéről beszélünk, nem elhanyagolható nemzetközi összefüggésekkel.
A lázadásra felesküdött ellenzéki pártok képviselőinek Soros György álciviljei tartottak eligazítást az év végén a tüntetések lebonyolításáról. A káoszteremtés szakértői a múltban már többször, több országban bejáratott módszerekkel dolgoznak, hasonló stratégia mentén, sőt még a szimbolika is azonos.
Napjaink egyik talán legismertebb hivatásos bajkeverője, a szerb Szrgya Popovics Útmutató a forradalomhoz című könyvében például arról írt, hogy egyiptomi, szír, maldív és ukrán ügyfelei is voltak, vagyis olyanok, akik később komoly szerepet játszottak a hazájukban létrejött ellenállásokban és forradalmakban. Az általa vezetett szerb Otpor! (Ellenállás) nevű mozgalom jelképe, az ökölbe szorított kéz feltűnt korábban Kijevben a Majdan téri zavargásokban is. Nyilván nem véletlen a választás, hiszen a magasba emelt ököl régi, jól ismert kommunista szimbólum.
Az internacionalisták a mai globalizált világban is otthon érzik magukat, csupán némileg korszerűsítették elődeik módszereit: régen a szovjet bolsevik forradalmat akarták exportálni, manapság a felforgatás receptjét kínálják mindenhol, mint valami gyorsétterem-hálózat a hamburgert. A céljuk akkor és most ugyanaz: szétzilálni a hagyományos értékrenden alapuló társadalmakat, megdönteni a nemzeti elkötelezettségű kormányokat, és előkészíteni a terepet a fizikai határok és erkölcsi gátak nélküli totális globalizációnak.
Az internacionalisták azonban nem tanulnak a nagy tanítómestertől, a történelemtől, mindig elkövetik ugyanazokat a hibákat, amelyek abból adódnak, hogy nem ismerik saját népeiket és nem tisztelik a természet, az élet törvényeit. Ideológiai alapvetésükből fakad, hogy az embereket anyaghalmaznak tekintik, amelyet hasznosítani kell, manipulálni lehet. Lebecsülik az öntudatból, identitásból fakadó erőt, a kulturális különbségeket.
Magyarországon eddig kevés sikerrel jártak a Facebook-forradalmárok, részben a már említett harmatgyenge, alkalmatlan ellenzéki politikusok miatt, de még inkább azért, mert hiába erőlködnek a nép hergelésével, az „istenadta” csak nem akar lázadni. Nincs mi ellen, nincs miért.
Persze ez nem azt jelenti, hogy Magyarország maga a Kánaán, mint ahogy egyetlen ország sem az a világon. Az igazán élhető ország képe még Orbán Viktor horizontján is 2030-ra válhat valóssá. De az ellenzék és Soros káoszbrigádjai képtelenek olyan ügyeket találni, amelyekkel legalább néhány tízezer embert az utcára tudnának vinni, aminek már súlya lenne, amivel esetleg egyszer a nyugati lapok címoldalára kerülhetnének, talajtorna és ajtófejelés helyett.
De a hazai internacionalistáink soha kísérletet sem tesznek arra, hogy megértsék a magyar embereket, és a gondolkodás, a kitartó munka helyett mindig kívülről várják a siker receptjét meg a felszabadító csapatokat. Az viszont biztos, hogy az utcán nem fogják megdönteni az Orbán-kormányt, ezt jó, ha eszükbe vésik a hivatásos bajkeverők.
Az ellenzéki politikusok pedig jobban járnának, ha a főállású munkahelyükön, az Országgyűlésben próbálnának végre érdemi munkát végezni. Hátha megtetszik nekik és rászoknak. Abból nagy baj nem lehet.