Orbán kormánya felélesztette a magyar gazdaságot, a külföldi befektetések szárnyalnak az országban, és a bérek is folyamatosan növekednek – nem mi írtuk, hanem a The Washington Times.
Kell ezen csodálkozni? A válasz egyértelmű: nem. Miért?
A magyar országgyűlési választásokra nemcsak a szavazópolgárok figyelnek, hanem a pénzpiacok is. Adódik a kérdés, milyen üzeneteket kaptak. Az ellenzék volt az egyik legegyértelműbb: Ha nyerünk, káosz lesz. A következtetést sem nehéz levonni. Ebből a szavazók és a befektetők sem kértek.
Nehéz elfelejteni, amikor 2010-ben a Fidesz–KDNP-szövetség megnyerte az országgyűlési választásokat. A felkent közgazdászok és az ellenzék kánonban énekelte a világba: ezek megbuknak, minden összedől, nem értenek semmihez… Az élet nem ezt igazolta.
Eltelt nyolc év. Ha ez idő alatt valaminek össze kellett volna dőlnie, az összedőlt volna. Nem történt meg. Lehet erre azt mondani, hogy az uniós pénzeket le lehetett hívni, meg a nemzetközi környezet is szépen muzsikált. Ez önmagában kevés lesz.
De a kormány nem is várt a sült galambra. Például a családpolitikát összekötötte a gazdaságpolitikával, így született meg a családi otthonteremtési kedvezmény, amely támogatja a gyermekvállalást és pörgeti az építőipart. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a magyar gazdasági növekedés az uniós élmezőnybe került.
A balliberális erőknek volt nyolc évük, hogy ne menjünk távolabbra az időben. Mindent és annak az ellenkezőjét is megcsinálhatták volna, hogy az ország működjön. Nem csinálták meg. Illetve megcsinálták, de amit tettek, azon csak ők nyerészkedtek.
Most pedig mit látunk? Nem győznek a pénzpiacok gratulálni a harmadszorra kétharmadot nyert pártszövetségnek. A képlet világos: azért örülnek, mert nincs káosz, ezzel szemben növekszik a gazdaság, emelkednek a bérek, bővül a foglalkoztatás és a külföldi befektetők is biztonságban vannak.
A Bloomberg hírügynökség írta: „Orbán lényegében azt csinálta, amit Donald Trump elnök ígért: enyhítette a globalizálódás veszteseinek, elsősorban is az alacsony jövedelmű dolgozóknak a terheit. S ők a voksukkal honorálták ezt az ország legszegényebb vidékein.”
És a ráadás: „A magyarok néhány módszere működhetne itt is, ha a republikánusoknak lenne bátorságuk kipróbálni őket.” Hogy lesz-e bátorságuk, az az ő dolguk. Örüljünk annak, hogy nekünk bátor kormányunk van.
Kiáll a nemzetért, az ország szuverenitása mellett, és ledönti a liberálisok által felépített hazugságfalakat. Ez lehetne a nemzeti minimum, ami mellé minden párt felsorakozik.
Úgy tűnik, a mi szegénységi bizonyítványunk, hogy ez nem így van. De ez ne bénítson le senkit. A gépezetet működtetni kell. A mi, a gyerekeink és az unokáink jövője a tét. Őrizzük meg Magyarországot annak, aminek Isten álmodta: magyarnak! Ebbe belefér az is, hogy a választások után vannak, akik kimennek tüntetni.
Ők arról tesznek bizonyságot, hogy hazánkban demokrácia van. Ezúttal is köszönjük nekik! Ha van erejük, menjenek ki minden szombaton. Lehet, szabad. Nem fújnak rájuk könnygázt, nem verik őket bilincsbe, nem zavarják őket haza.
Európa lángol, itt béke van. Ezt már nemcsak a szavazók, hanem a külföldi befektetők is felismerték. Az ellenzék nem.
Vonul a tömeg, tiltakoznak az újabb kétharmad ellen. Köztük sodródik Gyurcsány Ferenc, Vona Gábor és a derékhad. A tüntetés valójában annak szólt, hogy nincs, aki képviselje a máshogy gondolkodókat. Elsodorta a tömeg az ellenzéket, csupasz bábuként dülöngéltek az áradattal.